nb1.hu

Gyökeresen átalakulhat a harmadosztály lebonyolítása – részletek

Új rendszer lehet az NB III-ban.

Az nb3.hu-n már vasárnap beszámoltunk arról, hogy komoly változás lehet az NB III-ban a következő idénytől. A harmadosztályban ebben a szezonban három csoportban küzdöttek meg a csapatok egymással, egy csoportot 16 alakulat alkotott. Egyre többen beszélnek arról, hogy nyártól már négy részre bontják a mezőnyt az elöljárók. A csfoci.hu értesülései szerint az új szisztémában is 16 gárda alkot majd egy csoportot, vagyis 64 együttes állhat a rajthoz a következő kiírásban.
 

Gyökeresen megváltozhat az NB III lebonyolítása

 

A csfoci.hu cikkéből az is kiderül, hogy az új forgatókönyv egyik nyertese a Hódmezővásárhely lehet. A vásárhelyiek ugyan a második helyen végeztek a megye I-ben, de a százalékos mutatókat figyelembe véve a Hódmezővásárhely a legjobb azok között a gárdák között, amelyek a megyei bajnokságokban a második pozícióban végeztek. Figyelembe véve, hogy több bajnok már korábban bejelentette, hogy nem tudja vállalni a részvételt a magasabb osztályban, a vásárhelyiek valóban bizakodhatnak.
 
Szintén profitálhat az új lebonyolításból a Hajdúszoboszló, amelynek edzője elmondta, bíznak benne, hogy szintet léphetnek. 
 
FRISSÍTÉS:
 
Szerda, 16.12:
 

NB II: megváltozhat a bajnokság lebonyolítása – részletek

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC