nb1.hu

GYAK: Januárban mindenki megkapja az elmaradt bérét

Lemondott a szakmai igazgató.

Nem volt könnyű őszi szezonja a Gyöngyösi AK NB III.-as csapatának. A gyenge rajtot követően edzőt is váltott az együttes, végül bravúros győzelemmel zárta az idényt. Az egyesület 2019-ben ünnepli alapításának 113. évfordulóját, ám az elnök szerint a legutóbbi közgyűlésen erre nem mindenki volt tekintettel.
 
– Sajnos a döntéshozók közül többen nem érezték át a súlyát annak, hogy milyen patinás egyletről van szó, emiatt nem lehetett határozatképes az összejövetel. Most az utánpótlás edzők térfelén pattog a labda – közölte Szekrényes Tamás a HEOL-lal, kinek vetélytársa visszalépett az elnöki tisztségre történt jelöléstől. A klubbot a jelenlegi vezetés irányítja úgy, hogy a testületnek új alapszabályt kell kidolgozni február 28-ig, amikor sor kerülhet a tiszújításra is.
 
– Januárban mindenki megkapja az elmaradt bérét és a jövő félév azért is biztató, mert tervezett bevételeink 80 százaléka akkorra várható. A klub működése biztosított, és reméljük, hogy addig sikerül békésebb mederbe terelni a most még gondokat okozó ügyeket – tette hozzá Szekrényes, megemlítve, hogy a felnőttcsapat szakmai igazgatója, dr. Ördög István lemondott a tisztségéről.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC