nb1.hu

Gólparádé: majdnem világcsúsot döntött a Kisvárda – videó

Hihetetlen meccskezdet.

ÍME, A KISVÁRDA KÖZLEMÉNYE:
 
"Továbbra is vannak kételyeink azügyben, hogy a Kisvárda Master Good II-es csapata vajon nem világcsúcsot döntött-e akkor, amikor a Tiszaújváros elleni vasárnapi NB III-as bajnoki mérkőzésen (5–2) a kezdéstől számított 65.4 másodperc eltelte után már 2–0-ra vezetett. Stopper segítségével mértük meg a pontos adatokat: az első gólt 17.3 másodperc eltelte után szereztük meg, a másodikat pedig alig több, mint egy perc öt másodpercet követően. (Időközben az írásunkat közlő nso.hu kiderítette, valójában a 2008. április 8-án játszott angol nyolcadosztályú Newcastle Blue Star FC–Bamber Bridge meccsen született meg az ilyen jellegű világcsúcs, amelyet a kezdéstől számított 47 másodperc alatt szerzett két góllal a newcastle-iak tartanak.)
 
Az önmagában kuriózumszerű adatokhoz tegyük hozzá: ezidő alatt a Tiszaújvárosnak kétszer kellett középkezdést elvégeznie (a meccset is a borsodiak kezdték és a gól után is ilyen módon kell játékba hozni a labdát), és hát meg is kellett ünnepelnünk a gólt.
 
Az első találatot követően 33 másodperc eltelte után indult újra a játék, ami azt jelenti, hogy az 1:05 perc alatt (amíg ugye a két gól született) 32 másodperc volt a tiszta játékidő – ebbe fért bele a két gólunk. A második középkezdés és a második gólunk között 15 másodperc telt el.
 
És még valami… Összesen mindössze öt játékosunk – vagyis a csapatnak kevesebb mint a fele – ért labdába, amikor már 2–0 volt ide. Kezdés után Szőr Levente (egy) fejelte el a labdát, amivel Ötvös Bence (kettő) iramodott meg, ő Szentes Dávidhoz (három) passzolt, akinek beadásából Driton Camaj (négy) szerzett gólt. Aztán az újrakezdést követően Camaj szerzett labdát (még mindig négy), az ő beadását a védő és a kapus közös erővel mentette, a lepattanót Himics László (ő volt az ötödik labdához érő játékosunk) váltotta gólra.
 

Na, ezek így együtt tuti, hogy egyfajta világcsúcsot érnek!"

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC