
Az NB III közép-csoportjában szereplő pécsiek a román határ mentén fekvő Méhkeréken vendégszerepelnek vasárnap.
Jól kezdte az NB III-as bajnokságot a PMFC, hiszen Márton Gábor legénysége két meccsen hat pontot szedett össze. A Közép-csoportban a mecsekaljaiakon kívül már csak a Fradi II. hibátlan, igaz a második játéknap után még korai lenne messzemenő következtetéseket levonni…
A PMFC a pontjai számát egy másik újonc, a szintén jól kezdő Méhkeréki SE otthonában növelheti. A Békés megyei város együttese előbb a Paks második számú csapatát verte el otthon 3-0-ra, majd a Békéscsaba II-vel játszott 3-3-as döntetlent. Szembeötlő, hogy igencsak gólerősek, hiszen mindkét alkalommal háromszor mattolták az ellenfél védelmét.
A pmfc.hu csütörtöki interjújában Erőss Csaba is megemlítette, hogy azért sem lesz egyszerű a hétvégi mérkőzés, mert nagyon nagy a távolság a két település között, az utazás pedig sokat kivehet a csapatból. Azon pécsi szurkolóknak, akik rászánják magukat és megteszik a több mint 300 kilométeres túrát szeretett klubjuk kedvéért, 700 Forintba kerül majd a belépő a helyszínen (diákjegy 400 Forint). A belépéshez a vendég drukkerek külön kaput és külön szektort használhatnak majd.
NB III Közép-csoport, 3. forduló
Méhkeréki SE – PMFC
Méhkerék, 2016. augusztus 21., vasárnap, 17:30