nb1.hu

Gerjen: edzőváltás

Fájdalmas döntés.

ÍME, A GERJENI SK HIVATALOS BEJELENTÉSE:
 
,,Fájó döntést hozott vezetőedzőnk, Buzás Attila
 
Buzás Attila, vezetőedző: 
 
"Nagyon nehezen éltem meg a vasárnapi súlyos vereséget. Az ősszel egy különböző okok miatt szétesett csapattal szenvedtünk hasonlóan az utolsó fordulóban. Most azonban minden adott a jó szerepléshez: minőségileg sokkal jobb a keretünk, sokat javultak a körülményeink, rendezetté vált a hátterünk. Ezért is nagyon szomorú számomra, ami történt. Sokat gondolkodtam és arra jutottam, azzal segíthetek a legtöbbet, ha átadom valakinek a csapat irányítását. Nagyon sajnálom. Hajrá, Gerjen!"
 
Elbert Gábor, a Gerjeni SK elnöke: 
 
"Rendkívül tisztességes és nagyon emberi döntést hozott BUZÁS Attila. Mindannyian úgy terveztük, hogy vele, a bajnokcsapat edzőjével harcoljuk ki a bent maradást. Mára egyértelművé vált, hogy mással kell tovább dolgoznunk. Attila történelmet írt Gerjenben a feljutással, amit soha nem felejthet el senki! A tegnapi mérkőzés után maga hozta meg azt a döntést, amit sajnos el kell fogadjunk. Nagyon tisztelem benne, hogy így határozott, ami számára valószínűleg még fájdalmasabb, mint nekem."
 
 
FRISSÍTÉS:
 
20.27:

 

SZERDA, 11.06:

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC