Gerával ment a Fradiba, bajnok lett, most visszavonult - NB3.hu
NB III-as focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB2 logó

Gerával ment a Fradiba, bajnok lett, most visszavonult

Simon Zoltán - 2019. június 06. csütörtök 09:27
És egy másik legenda is befejezte.
Íme, a Kozármisleny jelentése:
 
"A Kozármisleny FC – PMFC bajnoki mérkőzés előtt a két klub közösen köszönt el a pályafutásukat befejező labdarúgóktól: Lantos Leventétől és Sólyom Csabától.
 
Mindkét játékos hosszú időt töltött a PMFC és a Kozármisleny kötelékében, így az utolsó fordulóban az egymás elleni mérkőzésen remek lehetőség kínálkozott, hogy a két klub együtt búcsúztassa a labdarúgókat.
 
Lantos Levente kis híján “százados” lett mislenyi színekben, 96 bajnoki mérkőzésen lépett pályára, de gerincbántalmai miatt, közel 39 évesen befejezi az aktív labdarúgást. A 2015/2016-os évben aktív részese volt az NB III-as bajnoki cím megszerzésében illetve a felejthetetlen Magyar Kupa menetelésben.
 
Összességében viszonylag jól élem meg, hogy befejeződik a pályafutásom és ebben segít az, hogy minden segítséget megkaptam a a klubtól, hogy tavalyi sérülésemet követően visszatérjek. Nagyon hálás vagyok a sok segítségért Feleki Attila tulajdonos úrnak és az itt dolgozó embereknek azért, amit tőlük kaptam. Ezért nincsen bennem rossz érzés, mert megpróbáltam magamból kihozni mindent, de sajnos a testem azt mondta ennyi és nem tovább. Ezt beláttam, ezért nem olyan rossz így visszavonulni, 39 éves leszek nyáron. Amikor 2015-ben idejöttem Mislenybe, nem gondoltam, hogy még 2019-ben lesz bajnoki mérkőzésem a Kozármisleny színeiben. Persze jól lett volna még, ha játszani tudok, de ennek így kellett történnie, hogy idén befejezzem a pályafutásomat. Örülök, hogy a két klub közösen búcsúztatott, ez egy nagyon szép gesztus volt mindkét klub részéről. Annak is örülök, hogy a Kozármisleny nyerte meg a mérkőzést, mert én kozármislenyi játékosnak éreztem magam a találkozó alatt!
 
 

null

null

 
Sólyom Csaba kétszer is ezüstérmes volt a Kozármisleny NB II-es csapatával, 89 bajnoki mérkőzésen védte együttesünk kapuját. 2000-ben, a pályafutását tavaly befejező Gera Zoltánnal (és a már korábban visszavonult Kardos Ernővel) együtt szerződött a Pécsi MFC-től a Ferencvároshoz, de a Fradiban csak egy tétmeccsen játszott, ám a 2000–2001-es idényben így is tagja volt az FTC bajnokságot nyerő keretének, igaz, az NB I-ben nem lépett pályára a Fradiban. 
 
Gyakorlatilag már tavaly tavaly szögre akasztottam a kapuskesztyűt, de az igazolásom még az idei évre is érvényes volt, azért ha a két fiatal kapusunkkal valami sérülés történt volna, akkor be tudjak szállni, de szerencsére erre nem került sor. Így azt mondhatom, hogy 1 éve csak az edzősködéssel foglalkozom, így nem élesen most történik a visszavonulásom.
Nagyon jól esett, hogy a mai nap mindkét klub vezetői gondoltak rám. Aki ismer, az tudja, hogy a PMFC a szívem csücske, de amikor Kozármislenybe kerültem 2011 nyarán, akkor olyan lökést kapott a pályafutásom és olyan impulzusok értek, amely által a pályafutásom legjobb teljesítményét tudtam Kozármislenyben nyújtani. Azt gondolom, hogy életem legjobb döntése volt amikor ide igazoltam, mert nagy szeretetet és megbecsülést kaptam,  akár még olyankor is, amikor sérült voltam. Mindig is egy kicsit Mislenyi leszek!
 
Gratulálunk mindkét labdarúgónak sikeres pályafutásához!
 
Mindig szívesen látunk benneteket Mislenyben!"
 
LEGFRISSEBB HÍREK
2019. 06. 19. 11:16

Puskás Akadémia: újabb játékost igazoltak le

A csatár kétéves szerződést írt alá.
2019. 06. 19. 11:03

Európa-liga: olasz sztárcsapat is jöhet Magyarországra

Nagyon "belehúzhat" a Loki.
2019. 06. 19. 10:30

BL: ezeket a csapatokat kaphatja a Fradi, ha továbbjut

Ma újabb sorsolást tartanak.
2019. 06. 19. 09:04

Óriási hiba volt a Fradi BL-sorsolásánál!

Elképesztő malőr "fűszerezte" a keddi eseményt.
2019. 06. 18. 16:31

Gyirmót: 2 játékos sorsa eldőlt

Érvényesített opciók.
2019. 06. 18. 15:46

Szűcs Lajos: Vasas!

Hivatalos bejelentést tettek az angyalföldiek.
2019. 06. 19. 10:08

Drámai bejelentést tett az NB III-as klub

Nem sikerült leküzdeni a nehézségeket.
2019. 06. 19. 09:37

Ezt a csapatot irányítja Várhidi Péter

Az újoncnál bizonyíthat az egykori szövetségi kapitány.
2019. 06. 19. 08:35

DVSC: Vidi-játékos érkezik?

Klubot válthat a fiatal játékos.
2019. 06. 18. 20:10

BL és El-sorsolás: a 4 magyar klub reakciója

Vezérigazgató, edző és játékos is megszólalt.
2019. 06. 18. 13:27

Minőségi ETO-igazolások - cél az NB I

Az új vezetőedző nyilatkozott.
2019. 06. 18. 10:42

Távozik a Szpari bajnoka

Közös megegyezéssel bontottak szerződést.
2019. 06. 18. 17:13

Igazolt még egyet a Kecskemét a riválisától

Ő a második nyári szerzemény.
2019. 06. 18. 13:01

Riválistól érkezett a Kecskemét első, nyári igazolása

Már ünnepelt feljutást az NB II-be.
2019. 06. 18. 18:45

Maccabi Játékok - költözhet a Honvéd

Megvan, hol lesz az El-meccs.
2019. 06. 18. 18:31

Elkezdte az újonc - 1 játékos sorsa eldőlt

Ígéret a stadionnal kapcsolatban.
2019. 06. 18. 17:34

Bödénél megváltozott a csapatok fontossági sorrendje

Több klubtól is volt ajánlata a támadónak.
2019. 06. 18. 15:37

Sorsoltak a Vidinek, a Lokinak, a Honvédnak és a DAC-nak

A BL után az El-ben is érdekeltek voltunk.
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA - KELET
1Szolnoki MÁV FC65
2Jászberényi FC64
3ESMTK60
4Füzesgyarmati SK55
5Putnok FC49
6Sényő-Carnifex FC49
7Termálfürdő Tiszaújváros48
8Nyírbátori FC46
9Debreceni EAC44
10Eger SE36
11DVTK II30
12Gyöngyösi AK30
13Tállya KSE29
14SBTC29
15Sajóbábony VSE25
16Cigánd SE22
TABELLA - KÖZÉP
1Szeged-Grosics Akadémia68
2Szentlőrinc SE63
3SZEOL SC55
4Dunaújváros49
5Budapest Honvéd-MFA II43
6Rákosmente KSK41
7Iváncsa KSE39
8FC Dabas39
9Kecskeméti TE39
10Kozármisleny FC38
11PMFC38
12Taksony SE36
13Szekszárdi UFC34
14Hódmezővásárhelyi FC26
15Paksi FC II26
16Makó FC20
TABELLA - NYUGAT
1FC Ajka71
2Érdi VSE59
3Puskás Akadémia FC II50
4Komárom VSE49
5III. Ker. TVE49
6FC Nagykanizsa43
7Pápai Perutz FC40
8Ménfőcsanak ESK38
9BKV Előre38
10THSE-Szabadkikötő36
11Dunaharaszti MTK32
12Sárvár FC32
13MOL Vidi FC II31
14Pénzügyőr SE31
15Csepel FC30
16Tarr Andráshida SC27
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!