nb1.hu

Füzesgyarmat: az egész év munkája veszett kárba?

Beragadt a Keleti-csoport egyik favoritja.

 
Mint az nb3.hu a tavaszi szezon előtti beharangozójában többször hírt adott róla, az NB III Keleti-csoportjának éllovasánál, a Füzesgyarmati SK-nál a télen jelentős változások történtek a játékoskeretben.
 
Érkezett Ondrejó Tamás, Cristian-Lucian Cigan, Borbély Roland Sándor, Kovács Dávid Szilveszter, távozott viszont Bajnók Imre, Villand Róbert, Popescu Gheorghe Robert, Lukács Zsombor Csongor, illetve Karacs Péter befejezte pályafutását.
 
A téli felkészülést sikeresnek értékelték a klub vezetői, annak ellenére is, hogy volt kényszerű változás az előre eltervezett programhoz képest, és a legutolsó, bajnoki rajt előtti edzőmeccsüket nem tudták lejátszani Boros Tiborék.
 
A tavasszal azonban beragadt a Békés-megyei település, az első fordulóban mindjárt rangadóval, az akkor negyedik helyezett ESMTK-val kezdő csapat döntetlenre végzett hazai pályán úgy (1-1), hogy az utolsó pillanatokban tizenegyest hibáztak a gyarmatiak.
 
A piros-fehéreket irányító Boros Tibor, szakmai koordinátor nyitóforduló után még részben pozitívan nyilatkozott:
 
"Mindenkinek megfelelő volt a hozzáállása a siker érdekében, de nem mindenki értette meg, hogy egy ilyen mély talajú pályán a kevesebb néha több. Azok után lehet hiányérzetünk, hogy a végjátékban kialakított ziccerekkel nem éltünk, de csak önmagunkat okolhatjuk az elmaradt győzelem miatt".
 
Szombaton Egerben szerettek volna javítani Borbély Rolandék, de a Füzesgyarmat csalódást keltő 1-0-s vereséget szenvedett, és a közvetlen rivális, második DEAC, győzelmének köszönhetően, megelőzte a gyarmatiakat, ráadásul a debreceniek egy mérkőzéssel kevesebbet játszottak.
 
A vereséget hozó meccs után nem leplezte csalódottságát a szakember, Boros így nyilatkozott klubjának.
 
"A vészhelyzet (a koronavírus-járvány – a szerk.) miatt bizonytalan a bajnokság jövője, ezért is kértem a játékosokat arra, hogy úgy álljanak a feladathoz, mintha egy bajnoki döntőt játszanának és tegyenek meg mindent a siker érdekében. Amennyiben nem lesz folytatása a pontvadászatnak, akkor a pillanatnyi állás alapján is lezárhatják azt. Nem foglalható szavakba, hogy mennyire csalódtam a teljesítményünk láttán, bár ne lenne igazam, de lehet, hogy az egész évünk munkája veszett kárba" – értékelte rendkívül csalódottan csapata teljesítményét a szakmai koordinátor. 
 
A DEAC-on kívül a tavaszra harmadik helyen forduló, mindkét idei bajnokiját megnyerő Cegléd is két pontra zárkózott a Füzesgyarmatra, így nem csak a bajnokság folytatása, hanem a feljutó csapat kapcsán is sok a kérdőjel az NB III Keleti-csoportjában.
 
A Keleti-csoport élmezőnye:
 
1. DEAC 38 pont
2. Füzesgyarmati SK 38 p.
3. Ceglédi VSE 36 p.
4. Sényő-Carnifex FC 32 p. 
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC