nb1.hu

Frappáns felvezetéssel várja a rangadót a Szolnok csapata

Hatpontos meccs lesz?

 

Az olajtv.hu felvezető írása:

 

"Szeptembertől szombat helyett vasárnap rendezik a mérkőzéseket a harmadosztályban, így rendelkezett az MLSZ.  Az NB III Keleti- csoportjában éppenséggel rangadó is lesz.

 
Méghozzá a Tiszaligeti Stadionban. Ráadásul arra roppant kevesen számítottak, hogy éppen a Sényő elleni mérkőzés lesz az. Abban lehetett bízni, hogy a Szolnoki MÁV FC „valahol” elől lesz a harmadosztályban. No de hogy a Sényő? A Szabolcs- Szatmár- Bereg megyei bajnokság aranyérmeseként nyert bebocsátást az NB III-ban a nagyközség csapata. Azzal a nagy elhatározással indult az osztályváltásnak, hogy reménykedik a biztos bentmaradásban. Erre fel mi történik? Az újonc Gyöngyösön nyer 3-1-re az első fordulóban, majd odahaza játszik egy döntetlent a Füzesgyarmattal. Ezt követően megint „szemtelenkedik” vendégként, hiszen Egerben 3-2-re győzni tud. Múlt héten pedig hazai pályán 2-0-ra nyer a DEAC ellen. A négy meccsen megszerzett tíz pontjával pedig a második(!) helyen áll jelenleg.
Marics Gábor személyében egy háromgólos támadója van, viszont rajta kívül még négy sényői játékos szerzett már gólt a bajnokságban.
Ezzel szemben a MÁV-nál eddig(!) csak ketten voltak eredményesek: Simon Attila négyszer−  ezzel a csoport legtöbb góllal büszkélkedő játékosa−, Tisza Kálmán pedig két alkalommal. A csapat múlt héten Nyírbátorban elvesztette veretlenségét. Jóllehet már a tizenegyedik percben előnybe került, végül a hazaiak fordítottak. A négy forduló alatt megszerzett hét pont nem rossz, mint ahogy az ezzel járó ötödik helyezés sem.
 
Három helyezés és ugyanennyi pont van a két csapat között. Eme differenciát lehet eltüntetni a vasárnap 16 órakor a Tiszaligeti Stadionban kezdődő mérkőzésen."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC