nb1.hu

Fővárosi riválishoz igazol a berényiek kapusa

5 és fél év után vált csapatot.

ÍME A JÁSZBERÉNY BEJELENTÉSE:
 
,,Öt és fél év után távozik csapatunktól Menczeles Iván. A 23 éves kapus a fővárosban, “örök” csoport riválisunknál, az ESMTK együttesében folytatja pályafutását.
 
Nehéz szívvel bólintottam rá az erzsébetiek ajánlatára, akik már hosszabb ideje invitáltak, de mindenképpen védeni szeretnék – felelte honlapunk tájékoztatására a 23 éves hálóőr. – Nagyon szép éveket töltöttem Jászberényben, közel száz meccsen kezdőként léptem pályára a kék-fehér színekben. Köszönettel tartozom a klub vezetőinek, szakvezetőinek, akik megteremtették számomra a bizonyítás lehetőségét. Szinte már jászberényinek éreztem magam, olyan régen érkeztem a JFC-hez. Szanku Kristóf és Szabó Tamás, valamint a jelenleg sérült Szanyi Krisztián volt csapattársam még az ifiben a 2014-es idényben, illetve Ludasi Martin játszott már akkor a felnőttben, a keret többi tagja mind utánam érkezett Jászberénybe.

Élő közvetítés az átigazolásokról – aktív a Fradi és az alsóbb osztályok – NB1.hu

 

Az elmúlt hónapokban kézsérülés hátráltatta a szereplésed …
 
Megműtötték a kezem, a tavaszi idény végén már visszatérhettem a pályára. Az elmúlt fél évben már nem hátráltatott sem az edzésmunkában, sem a mérkőzéseken a korábbi sérülés, így izgalommal várom az erzsébeti lehetőséget.
 
Menczeles Ivánnak köszönjük az elmúlt éveket, további pályafutásához sok sikert kívánunk!"

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC