nb1.hu

Fővárosi rangadó lesz pénteken!

Budapest - A Vác miatt lesz akkor a meccs.

Íme, a III. Kerületi TVE beharangozója:
 
"Az idei bajnokság utolsó mérkőzésére készülhetünk, de ezúttal a Vác mérkőzése miatt nem hétvégén, hanem pénteken látogat a Hévízi útra a 7. helyen álló BKV Előre csapata. Az ősszel 1:1-es döntetlen született a két csapat összecsapásán, az ellenfelünk kerete pedig csupán kis mértékben változott azóta. A BKV tavasszal kicsit jobban szerepel mint ősszel, a mérlegük 13 győzelem, 5 döntetlen és 11 vereség, ebből 7 győzelem és 3 döntetlen született tavasszal. A pontjaik nagy részét hazai pályán szerezték, az előző fordulóban például 3:1-re legyőzték az Ajka csapatát, ellenben idegenben 1:1-re futotta a Pénzügyőr ellen, előtte Fehérváron és Érden vereséget szenvedtek. Nálunk visszatérhet a pályára az eltiltását letöltő Herczeg, akinek a játékára szükség is lehet, ugyanis csak győzelem esetén van esélyünk a 4. helyet elérni, egy vereséggel ugyanakkor könnyen visszacsúszhatunk a 6. helyre. Lesz tehát tétje az összecsapásnak, ezért a 06.01-i, 17:30-as, kissé szokatlan kezdés ellenére is reméljük, hogy sokan szurkolnak majd a csapatnak az idei utolsó mérkőzésünkön."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC