Figyelmeztetett a száguldó csapat szélsője - NB3.hu
NB III-as focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB2 logó

Figyelmeztetett a száguldó csapat szélsője

Kvanduk Bence - 2019. április 12. péntek 20:02
Nem lesz könnyű dolguk.
Kép forrása: fuzesgyarmatisk.hu
Remek formában van a Füzesgyarmat, amit mi sem bizonyít jobban győzelmi sorozatuk közepette, mint hogy a múlt héten, az akkor még listavezető Szolnokot 5-1-re verték. Most a kiesés elől menekülő DVTK lesz az ellenfelük, de Pataki Zalán szerint ez nem lesz olyan egyszerű, mint azt a papírforma mutatná.
 
– Az őszi idény során egy balszerencsés szolnoki vereséget követően fogadtuk a diósgyőrieket. Kifejezetten jól jött a találkozó elején Pölöskei Peti gyors találata, emiatt az ellenfelünk is nyitottabb játékra kényszerült. Az első félidő közepén Villand Robi révén sikerült újabb találatot elérnünk, ami túlságosan is megnyugtatott bennünket. Mi domináltunk végig, ugyanakkor a kapu előtt pontatlanokká váltunk, ezért sem sikerült nagyobb különbséggel nyernünk. A DVTK fiataljaiban, gyors, hajtós, sokat passzol, iskolázott csapatot ismertünk meg, amelyet rutinból győztünk le. Most vasárnap hasonló tervekkel lépünk pályára. Lendületben vagyunk, jó a hangulat, kellően magabiztosak vagyunk és optimistán készültünk egész héten. Szeretnénk folytatni az utóbbi hetek sorozatát és három ponttal gazdagabban hazatérni, ugyanakkor intő jelnek tekintjük, hogy ellenfelünk tavasszal sokkal eredményesebben teljesít, ami az elmúlt fél év tapasztalatszerzésének is betudható, melyből bizonyosan sok erőt merítettek – összegezte a DVTK-val kapcsolatos gondolatait a szélsője.
 
LEGFRISSEBB HÍREK
2019. 07. 17. 11:13

4 éves az M4 Sport - egyértelmű, hogy melyik a legnépszerűbb sportág

Csatornaigazgató elevenítette fel a legfontosabb állomásokat.
2019. 07. 17. 10:47

Európa-liga: ezzel a kerettel indult a Loki Albániába

Már úton vannak a debreceniek.
2019. 07. 17. 10:36

Ludogorec-FTC: szakma és a gyakorlat helyett az arcok beszélnek – képek, videók

A Fradi utolsó edzése a ma esti visszavágó előtt.
2019. 07. 17. 10:17

Magyarország-Szlovákia: indul a jegyértékesítés

Íme, az MLSZ bejelentése.
2019. 07. 17. 08:18

Szpari: visszatér a legenda

Hivatalos bejelentést tettek a klubvezetők
2019. 07. 16. 17:24

6 és fél év után kötött szerződést a Gyirmót a tehetséggel

Hivatalos bejelentés.
2019. 07. 17. 09:27

Visszatérés a bajnoktól

Hivatalos bejelentés.
2019. 07. 16. 13:21

Megszűnt bronzérmes: majdnem mindenkinek új csapata van

Összeállítás az eddigi átigazolásokról.
2019. 07. 17. 08:17

Bödéék már kevesebbet edzenek, de...

Beiktattak még egy fontos meccset a programba.
2019. 07. 17. 07:27

Táborban csiszolódhatnak tovább a Kövesd új igazolásai

Remek meccsek várnak a matyóföldiekre.
2019. 07. 16. 16:39

Békéscsaba: kipróbálták a stadionvilágítást - képek

Kommentár nélkül!
2019. 07. 16. 10:25

Puskás Akadémiától kaptak kölcsön játékost

Gyirmót, a Zalaegerszeg és a Győri ETO színeiben is szerepelt az NB I-ben.
2019. 07. 16. 13:08

Tehetséges pécsit igazoltak

Hivatalos bejelentés.
2019. 07. 16. 12:07

Visszatérés Stájerországba - szombathelyi is velük tartott

Budapestről igazoltak már.
2019. 07. 17. 05:51

Szerdai foci: Fradi a BL-ben és a magyar edzőmeccsek

Visszavágók lesznek az európai porondon.
2019. 07. 16. 22:23

Győzelemmel kezdett a Puskás Akadémia

Csapat egyik legjobbja duplázott.
2019. 07. 16. 22:22

Honvéd: találkoznak a tulajdonosok és a szurkolók

Fontos összejövetelre kerül sor.
2019. 07. 16. 21:57

Olaszországon belül válthat klubot Nagy Ádám

Az egyik újonc vinné.
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA - KELET
1Szolnoki MÁV FC65
2Jászberényi FC64
3ESMTK60
4Füzesgyarmati SK55
5Putnok FC49
6Sényő-Carnifex FC49
7Termálfürdő Tiszaújváros48
8Nyírbátori FC46
9Debreceni EAC44
10Eger SE36
11DVTK II30
12Gyöngyösi AK30
13Tállya KSE29
14SBTC29
15Sajóbábony VSE25
16Cigánd SE22
TABELLA - KÖZÉP
1Szeged-Grosics Akadémia68
2Szentlőrinc SE63
3SZEOL SC55
4Dunaújváros49
5Budapest Honvéd-MFA II43
6Rákosmente KSK41
7Iváncsa KSE39
8FC Dabas39
9Kecskeméti TE39
10Kozármisleny FC38
11PMFC38
12Taksony SE36
13Szekszárdi UFC34
14Hódmezővásárhelyi FC26
15Paksi FC II26
16Makó FC20
TABELLA - NYUGAT
1FC Ajka71
2Érdi VSE59
3Puskás Akadémia FC II50
4Komárom VSE49
5III. Ker. TVE49
6FC Nagykanizsa43
7Pápai Perutz FC40
8Ménfőcsanak ESK38
9BKV Előre38
10THSE-Szabadkikötő36
11Dunaharaszti MTK32
12Sárvár FC32
13MOL Vidi FC II31
14Pénzügyőr SE31
15Csepel FC30
16Tarr Andráshida SC27
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!