Fiatalokkal nyert Buzsáky volt csapata – videó - NB3.hu
NB III-as focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB2 logó

Fiatalokkal nyert Buzsáky volt csapata – videó

Simon Zoltán - 2019. március 19. kedd 15:09
Gál István részletes elemzést adott.
Kép forrása: III. Kerületi TVE
Fontos mérkőzésen, 1-0-ra nyert hazai pályán Buzsáky Ákos volt csapata a Sárvár ellen. Az egészségügyi okokból menesztett szakember helyére kinevezett Gál István a mérkőzéssel kapcsolatban elmondta, több fiatalnak is lehetőséget adott a mérkőzésen:
 
„A csapat játékrendszerét nem változtattam meg, csak személyi cserét eszközöltem a legutóbbi mérkőzést követően. Lehetőséget szerettem volna adni fiatal tehetséges játékosunknak Radnó Gergelynek, aki meg is hálálta ezt a játékával nekünk. A mérkőzést jól kezdte a csapat az első 25-30 percben akkora nyomást gyakoroltunk az ellenfelünkre, hogy szinte el sem hagyták a saját térfelüket. Sajnos a helyzeteinket az első félidő folyamán ennek ellenére nem tudtunk gólra váltani.
 

A második félidőben ott folytattuk, ahol az első félidő végén abbahagytuk. Az ellenfelünk csak a védekezéssel törődött, mélyen a tizenhatosukon belül néha 10 emberrel védekeztek. A 73. perc meghozta számunkra győzelmet jelentő gólt Borvető Áron révén. Összességében megérdemelt győzelmet arattunk, ahol elmondhatjuk, hogy a labdabirtoklás arányait és a helyzeteket nézve is felborult a pálya. Ami még említésre méltó, hogy a mérkőzést négy fiatallal a pályán fejeztük be. Amin a jövőben mindenképpen javítanunk kell, az a helyzetek kihasználása. Gratulálok a csapatomnak és az újonnan bemutatkozó fiataloknak is a mérkőzésen nyújtott teljesítményükhöz. Köszönöm a szép számban megjelent szurkolóinknak a szurkolást!”
LEGFRISSEBB HÍREK
2020. 06. 04. 20:02

Újpest: Véber és Szlezák a kinevezéséről

Megszólalt a két tréner.
2020. 06. 04. 18:19

Trianon: a magyar válogatott szurkolóinak megemlékezése

Megható, szívbemarkoló.
2020. 06. 04. 18:09

Kiesés elleni harc: klubikonok üzentek a Paksnak

Mindenki együtt buzdítja a játékosokat.
2020. 06. 04. 17:19

Koronavírus: ennyit bukhat Dzsudzsák Balázs - megszólalt

Még mindig van bizonytalanság.
2020. 06. 04. 17:47

Haladás: jövőbeli terveiről beszélt a válogatott védő

Otthon érzi magát Szombathelyen.
2020. 06. 04. 13:21

Pécs: bejelentés az edzésekről

Hivatalos közlemény.
2020. 06. 04. 17:38

Kozármisleny: újabb megegyezések

Hivatalos bejelentés.
2020. 06. 04. 11:33

Távozik a feljutó rutinos gólvágója

Búcsú két év után.
2020. 06. 04. 16:18

Mezőkövesd: üzenet a szurkolóknak a kupadöntő után

Az elnök köszönete.
2020. 06. 04. 15:28

Címervita: félig engedett az Újpest FC tulajdonosa

Hivatalos bejelentés.
2020. 06. 03. 15:57

Békéscsaba: NB II-es riválistól érkezhet védő

A szóbeli megállapodás már megszületett.
2020. 06. 03. 11:01

ETO-védő: egyelőre sem a Soroksár, sem a Szeged

Csak a szabaddá válás a biztos.
2020. 06. 03. 18:03

Kozármisleny: bejelentés a három kulcsemberről

Alakul a csapat.
2020. 06. 03. 10:19

Hatvan: eldőlt az edző sorsa

Közleményt adott ki a klub.
2020. 06. 04. 15:09

Piacvezető lett az M4 Sport

Djordje Kamber puszit küldött.
2020. 06. 04. 13:41

Olaszország, Portugália: távozik a Honvéd alapembere?

Nem játszott a kupadöntőben - elárulta, miért.
2020. 06. 04. 13:24

Rangadók Budapesten - újabb forduló az NB I-ben

Meglehet az első kieső.
2020. 06. 04. 12:10

Kupagyőztes a Honvéd: Marco Rossi reakciója

Üzent a szövetségi kapitány.
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA - KELET
1DEAC41
2Füzesgyarmat41
3Ceglédi VSE37
4Sényő-Carnifex FC33
5ESMTK32
6Jászberényi FC30
7Putnok FC28
8Termálfürdő Tiszaújváros27
9BSE25
10Eger SE24
11Tállya KSE22
12Gyöngyösi AK20
13DVSC II19
14DVTK II11
15Ózdi Kohász SC11
16FC Hatvan10
TABELLA - KÖZÉP
1PMFC48
2Szentlőrinc SE44
3Monor38
4Iváncsa KSE35
5HR-Rent Kozármisleny31
6Dunaújváros28
7Rákosmente KSK25
8Dabas-Gyón FC25
9Budapest Honvéd-MFA II24
10FC Dabas22
11Kecskeméti TE20
12Szekszárdi UFC19
13Taksony SE GP Solar18
14THSE-Szabadkikötő15
15Kelen SC11
16Dunaharaszti MTK9
TABELLA - NYUGAT
1Érdi VSE42
2III. Ker TVE41
3Lipót Pékség SE39
4Ménfőcsanak ESK31
5Pápai Perutz FC30
6Komárom VSE29
7FC Nagykanizsa27
8Credobus Mosonmagyaróvár25
9VLS Veszprém24
10Bicskei TC22
11Puskás Akadémia FC II21
12BKV Előre20
13Sárvár FC20
14MOL Fehérvár FC II20
15Hévíz SK13
16Greenplan Balatonlelle SE10
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!