nb1.hu

Fiatalokkal erősít a Jászberény

Hivatalos bejelentés.

ÍME, A JÁSZBERÉNY HIVATALOS BEJELENTÉSE:
 
,,Ahogy az a téli keret-átalakítás során megfogalmazódott klubunknál, miszerint esélyt adunk a fiataloknak, hogy megmutassák tudásukat a felnőtt mezőnyben, illetve az NB III-ban, a nyári átigazolási időszakban is ehhez tartjuk magunkat.
 
Tisztában vagyunk vele, hogy nem lehet csak fiatalokra építeni egy csapatot a harmadosztályban, hogy szükség van a rutinos futballistákra is, de továbbra is árgus szemekkel keressük azokat a “gyerekeket”, akikben mocorog valami. A tervek szerint négy megyebeli fiatal is velünk kezdi a nyári felkészülést. Borics Leventét nem kell bemutatni, előbb jászárokszállási, majd most hevesi “vendégjáték” után térhet vissza klubunkhoz. Szintén régi ismerősünk Polák Gergő, aki 2018-as távozása óta előbb Mezőtúron, majd legutóbb Martfűn játszott. A 19 éves Izsold Dániel a jövő embere lehet, 23 gólt szerzett a Tószeg színeiben a megyei első osztályú bajnokságban. Nála is fiatalabb Uram Dénes, aki 18 éves kora ellenére meghatározó tagja volt a jászárokszállási felnőtt gárdának.
 
Csapatunk június 28-án, Jászberényben kezdi meg a felkészülést az augusztus elsején rajtoló NB III-as idényre."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC