Juhász Gergely - 2020. July 22. Wednesday 12:27
Készülnek a csapatok a bajnokságra.
Körösladányi MSK – Jászberényi FC 0-3
A Körösladány beszámolója:
,,Az NBIII – Keleti csoportjában hatodik helyen végző Jászberény volt az ellenfelünk kedd este, akik három-null arányban legyőzték csapatunkat. A mérkőzés jól szolgálta a felkészülést, hétvégén pedig következik a főpróba, amit a Füzesgyarmat ellen játszunk.
10. perc: A vendégek büntetőhöz jutottak, miután egy beadást követően kezezéses szabálytalanságot észlelt a játékvezető. A pontrúgást Süttő értékesítette. (0-1)
20. perc: Süttő bal oldali passzából Fekete O. tovább növelte a jászberényi előnyt, tíz méterről a hosszúba lőtte a labdát. (0-2)
75. perc: Szöglethez jutottak a vendégek, amit a középre ívelés után Gubacsi fejelt a léc alá. (0-3)
A Jászberény korán megszerezte a vezetést büntetőből, majd nem sokkal később jött a második góljuk is. A gólok után tőlünk Mácsai próbálkozott lövéssel, valamint Burai szabadrúgásból veszélyeztetett, de a vendég kapuson ezek a próbálkozások nem fogtak ki. A második félidőben Ivicevicnek is kellett egy bravúrt bemutatnia, majd a 75. percben a vendég szögletnél már ő sem segíthetett. A mérkőzés végén még Malkócs és Mácsai is helyzetbe került, utóbbinál bravúrral kellett védenie a kapusnak. A végeredmény viszont már nem változott, elszenvedtük első vereségünket a felkészülés során.
Körösladányi MSK – Jászberényi FC 0 – 3 (0 – 2)
Gólszerzők: Süttő (11-esből) a 10., Fekete O. a 20. és Gubacsi a 75. percben.
Körösladányi MSK: Nagy B. – Prasler, Vincze D., Szabó Á., Szántó M., Zelenyánszki L., Ruzsa Z., Burai D., Mácsai L., Papp Zs., Ilyés T.
Játszott még: Ivicevic M., Malkócs M., Knyihár D., Bartik M., Szabó V., Gyomai Á., Talpalló Á.
Vezetőedző: Fodor Sándor
Jászberényi FC: Bonica – Szemere, Gubacsi, Aranyos, Süttő, Lőrincz, Fekete M., Szöllősi, Albert, Fekete O., Hodgyai
Játszott még: László, Nagy Sz., Borics, Papp P
Vezetőedző: Német Gyula"
MSK Rimaszombat - Eger SE 2-4
Az Eger rövid beszámolója:
,,MSK Rimaszombat - Eger SE 2-4 (1-3)
Felkészülési mérkőzés
Gólszerzők:
19 perc - Hegedűs D.
23. perc - Deli M.
34. perc - Gresó M.
64. perc . Boros G."
Gesztely FCE 2:2 Sajóbábonyi VSE
Gól:Faggyas, Borai
Dorog - ESMTK 1-0
A Dorog beszámolója:
,,Az előszezon második felkészülési mérkőzésén amellett, hogy sok fiatal játékosunk is bizonyítási lehetőséget kapott a szakmai stábtól, a győzelmet is sikerült is megszerezni!"