nb1.hu

Felmentette az MLSZ Buzsákyék egyik játékosát

Újabb nehéz erőpróba.

Íme, a Kerület beszámolója:
 
"Az előző fordulóban meglehetősen balul sikerült a találkozásunk a csoport egyik újoncával, most pedig egy másik, frissen felkerült csapathoz látogatunk, a hétvégi ellenfelünk ugyanis a jelenleg a 12. helyet elfoglaló Sárvár csapata lesz. A vendéglátóink meglehetősen magabiztosan utasították maguk mögé a teljes mezőnyt a Vas megyei bajnokságban, 17 pont előnnyel és 110-es gólkülönbséggel zárták az évet. Ennek ellenére a csapat keretében történtek változások a nyáron, 8 játékost igazoltak, valamint két fiatal felkerült az U19-ből a felnőtt keretbe, és összesen ugyanennyi, tehát 10 játékos távozott a klubtól.
 
A Sárvár két döntetlennel kezdte az idényt, a BKV Előre és az Andráshida ellen osztozkodtak a pontokon, míg a Ménfőcsanak túl nagy falatnak bizonyult a számukra, ott 2:1-es vereséget szenvedtek. Ami a mi csapatunkat illeti, a Nagykanizsa elleni mérkőzésen Hámori Ákos, Szalai Vilmos és Sóron Tibor is a kiállítás sorsára jutott, de Hámori Ákost felmentette az MLSZ fegyelmi bizottsága, így Szalai és Sóron azok, akik biztosan nem lesznek ott a pályán a szombaton 17 órakor kezdődő találkozón."
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC