nb1.hu

Felkészülés: győzelemmel kezdte az évet az MTK

Szűk keret állt Kanta József rendelkezésére.

Az NB III Közép csoport hetedik helyén álló MTK Budapest második csapata is elkezdte a felkészülést. Kanta József együttese a szintén harmadosztályú Eger ellen csapott össze felkészülési mérkőzésen. 
 
 
ÍME, AZ MTK BESZÁMOLÓJA: 
 
2-1-re nyert Kanta József vezetőedző együttese Egerben.
 
NB III-as csapatunk január 7-én délelőtt, Egerben lépett pályára először a 2023-as esztendőben. A felkészülési mérkőzést nem a Szentmarjay Tibor Városi Stadionban, hanem az Északi sportpályán rendezték. Az egriek soraiban ott volt a korábbi NB I-es gólkirály Simon Attila, valamint a korábbi mezőkövesdi Hegedűs Dávid is, míg együttesünk ezúttal szűk kerettel utazott: Paulovicz Dániel kapuson kívül mindössze négy csere volt.
 
Kevés helyzet volt a meccsen. A 20. percben Törőcsik 17 méteres kísérletét eldőlve védte Szalay kapus, majd negyed órával később Balogh Máté szenvedett sérülést, helyére Balogh Bence állt. A félidő hajrájában Vasvári szerzett parádés gólt: a bal oldalon két biciklicsellel átverte védőit, befelé megtolta, majd 13 méterről kilőtte a bal felsőt (0-1).
 
Szünet után pedig nem kellett sokat várni a második találatra sem, a 48. minutumban Bene Domonkos kotorta közelről a hálóba a labdát (0-2).
 
Hét percre rá Kovács Dávid lőtt rá közvetlenül egy szabadrúgást a tizenhatos sarkától oldalra, pár centiről, Velicskó a gólvonalról éppen kiütötte. Ez a játékrész sem volt azonnal sokkal eseménydúsabb, a 82. percben váratlanul szépített az Eger. Hadnagy tolta befelé jó 30 méteren a labdát, senki nem támadta meg, a középpályás pedig lövésre vállalkozott és óriási gólt ragasztott a bal alsóba (1-2).
 
Több gól már nem született, így az MTK Budapest II 2-1-es sikerrel kezdte az évet.
 
Téli felkészülési mérkőzés
Északi sportpálya, Eger
Eger SE – MTK Budapest II 1-2 (0-1)
Gólszerzők: Hadnagy (82.), illetve Vasvári (42.), Bene (48.)
Eger SE: Szalay A. – Burger, Papp K. (Dobler, 46.), Fényes (Juhász G., 46.), Farkas G. (Szabó M., 66.) – Petrecsko, Csutora (Vantay, 66.), Hegedűs D. (Kispál T., 46.), Révész – Simon A. (Hadnagy B., 46.), Kovács D. (Gáspár M., 66.)
MTK Budapest II: Velicskó – Bene (Molnár K., 62.), Molnár K. (Dóra, 46.), Csernák (Matviiv, 46.), Földing (Varga D., 46.) – Szőke, Lépő – Törőcsik – Hegedűs T., Vasvári (Csernák, 69.), Balogh M. (Balogh B., 36.)
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC