nb1.hu

Felkérte a harmadosztályú szereplésre a Balassagyarmatot az MLSZ?

Balassagyarmat - Sajtóhírek szerint a gyarmatiakkal és a Vidi II-vel pótolják a mezőnyt.

 

www.nogradifoci.hu értesülései szerint június 30-án felkérték a Balassagyarmati SE-t, hogy induljon a harmadosztályban.

 

A Nógrád megyei együttes az osztályozókon mindkétalkalommal kikapott a tiszakécskei Duna Aszfalttól, ellenben már rég arról szólnak a hírek, hogy az NB3-ban folytathatják.

 

Néhány napja az MLSZ 46 csapatnak adott rajtengedélyt a 3×16 együttessel induló 2017-2018-as bajnokságra a harmadosztályban, mivel a jogosultak közül at FTC II és a Szigetszentmiklós visszaléptek.

 

Helyükre a feltöltési sorrendben a Körmend, a Videoton II., majd a Balassagyarmat következett egymás után.

 

A zuhanyhíradó szerint a Körmend nem kívánt résztvenni az NB3-as küzdelmekben, így a  mezőny a Videoton II. csapatával és a Balassagyarmattal lesz teljes.

A Fradi BL-hőse lett a Salgótarján új vezetőedzője – NB3.hu

A Fradi edzője is volt korábban

 

Néhány napon belül megszülethet a csoportbeosztás és a sorsolás is, a bajnokság pedig augusztus 12-13-án indul majd.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC