nb1.hu

Ezzel a góllal nyert az Ajka

Ajka – Bíztatóan mozgott az új csapat.

Íme, az ajkaiak beszámolója.

 

„Felkészülési mérkőzést játszott együttesünk: ezúttal a szintén az NB III. Nyugati csoportjában szereplő Gyirmót FC Győr második számú csapata volt a mieink ellenfele.

 

Csapatunk a Balogh (Dróth) – Baksa (Krebsz), Pákai, Graszl (Kovács Gergő), Csemer (Juhász) – Köles (Szabó T.), Pavlitzky (Varga) – Markó (Horváth Péter) – Vallejos (Bene), Major (Horváth Patrik) – Nagy Krisztián (Kovács Gábor) összeállításban léptek pályára.

 

Az első félidőben több lehetőséget sikerült kialakítanunk, többször is megszerezhettük volna a vezetést, de nem sikerült bevenni a vendégek kapuját, akik nem sok veszélyt teremtettek Balogh kapuja előtt.

 

A második félidőben már nem jutottunk el annyiszor a vendégek kapuja elé, a 78. percben Horváth Patrik találatával mégis sikerült megszereznünk a vezetést. A folytatásban akadt még lehetőségünk, de újabb gól már nem született, így a második felkészülési mérkőzésünket is győzelemmel zártuk.”

FC Ajka

Horváth Patrik győztes találata a Gyirmót FC Győr II. elleni felkészülési mérkőzésen #fcajka

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC