nb1.hu

Ezért vállalta a Szekszárd új edzője a megbizatást

Köszönetet mondott a klubelnők.

A Pécs egykori legendás középpályása, Turi Zsolt lett a Szekszárd új vezetőedzője. A tréner elárulta a teol.hu-nak, hogy miért vállalta el a munkát:
 
„A szentlőrinci csapatot is hasonló helyzetben vettem át, s bár a bemutatkozó mérkőzésemen, Hódmezővásárhelyen kikaptunk, a szezon végére a nyolcadik helyig felléptünk a tabellán. Itt voltam az Újpest elleni hétvégi bajnokitokon, sokkal több volt benne az egy egynél. Nem félek a kihívástól, magabiztos vagyok, bízom bennetek, fegyelmezett futballal ezt az akadályt simán fogjuk venni.”
 
Kárpáti Zoltán, a klub elnöke elmondta, hogy gyorsan sikerült megállapodnia Turival. A vezető köszönetet mondott Vizdár Zsoltnak és Juhász Máténak, akik Dienes Pál távozása után közösen készítették fel a csapatot:
 
„Köszönöm Vizdinek, hogy vállalta ezt a nehéz feladatot, és nektek is köszönöm, hogy partnerek voltatok a munkában, ahogy azt kértem tőletek. Biztos vagyok benne, hogy meg fogjuk ugrani a lécet, és az új szezonban is NB III-as lesz az UFC.”

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC