nb1.hu

ETO: a focisták megveték a futsalosokat

Győr – Remek móka volt a karácsonyi összejövetel.

Az ETO és a Lukács DSE szervezésében, a NEMAK támogatásával nagyszabású rendezvény keretében valósították meg a Magvassy Sportcsarnokban a Győri Futsal karácsonyt. A Magvassy Sportcsarnokban több mint 600 ETO FC Győr utánpótlás és Iskolabajnokság játékos színvonalas ünnepi programot láthatott, közben a legjobbak számára kiosztották az ETO éves díjait futsal és labdarúgó szinten is – jelentették a győriek.

 

A műsort a futsalos Cheerleader csapat kezdte, majd a Mibilis tartott látványos és izgalmas labor bemutatót. A nézőtéren 2 arcfestő és egy lufihajtogató is dolgozott, a legkisebbek legnagyobb örömére. A nyúli mazsorettek mutatták meg tudásukat majd az Ünnepi köszöntők következtek.

 

Rákóczi Tibor (Lukács DSE elnökségi tag, címzetes igazgató), Dr. Drucskó Zoltán (ETO elnök), és Matina Károly (Nemak) köszönte meg munkát, beszédükben mindannyian kiemelték az utánpótlás fejlődését és annak fontosságát, valamint hármas összefogás jelentőségét. Preszeller Tamás szakmai értékelése után az ETO éves díjainak ünnepélyes átadása következett.

 

AZ ETO DÍJAZOTTJAI:

 

FUTSAL

KOROSZTÁLYOK LEGJOBBJAI

U7: Kövi Máté

U9: Tóth Norbert

U11: Mayer Marcell

U13: Németh Márton

U15: Magyar Kristóf

U17: Józsa Kevin

U20: Jakatics Ádám

 

KÜLÖNDÍJASOK

Az év női játékosa: Beke Adrienn

Mincho-díj: Tama Ádám

Dróth-díj: Varju Mátyás

 

FUTBALL (Lányok)

KOROSZTÁLYOK LEGJOBBJAI

U13: Vida Boglárka

U15: Pacsuta Dóra

U18: Horváth Cintia

KÜLÖNDÍJAS

Az év női játékosa: Fél Patrícia

 

FUTBALL

KOROSZTÁLYOK LEGJOBBJAI

U6: Szabó István Boldizsár

U7: Vasi Zsolt

U8: Czuppon Bálint

U9: Varga Zsombor Koppány

U10: Szép Márton

U11: Tollár Imre Adrián

U12: Pintér Attila Filip

U13: Gruber Zsombor

U14: Gacs Gábor

U15: Ominger Gergő

U16: Varju Benedek

U17: Zeke Mári

U19: Gyurákovics Erik Zoltán

 

KÜLÖNDÍJAS

Fehér Miklós-díj: Ónodi Ákos Sándor

 

Ezután következett a várva várt ajándékosztás, amit az itt felejtetett Mikulás is meglátogatott a gyerekek örömére. Az ajándékokat az ETO All Stars tagjai osztották ki az Iskolai bajnokság és a zöld-fehér utánpótlás játékosainak.

 

Az Arrabona Ensamble együttes karácsonyi hangulatú zenei aláfestéssel dobta fel az amúgy is a tetőfokára jutott futsal karácsonyt, majd az ETO Futsal vs ETO Futball All Stars mérkőzéssel zárult a jól sikerült győri futsal karácsony, melyet egyébként meglepetésre, nagy csatában, szinte végig vezetve a futballisták nyertek meg.

 

ETO Futsal – ETO Futball 7-8 (3-3)

ETO Futsal: Lódi Tamás, Tóth Szabolcs, Madarász János, Gyurcsányi Zsolt, Varga Antal, Matkovics Gábor, Harnisch Ákos

ETO Futball: Jakl Antal, Granát Balázs, Oross Márton, Stark Péter, Sárközi Attila, Böjte Attila, Tuifel Péter, Herczeg Miklós, Balázs Zoltán

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC