nb1.hu

Erősítene a kieső helyen telelő csapat trénere

További változásokról is nyilatkozott.

A Hatvannak nem sikerült túl acélosra az ősze, 21 forduló alatt csupán 20 pontot gyűjtött, ez jelenleg a 17., kieső helyre elég. Sok bizonytalanság közepette indult az év, erről, valamint a tavaszi várakozásairól beszélt a vezetőedző.
 
Gulyás Gábor így nyilatkozott az fchatvan.hu-nak:
 
,,A 2020-2021-es szezon sikeresen indult a számunkra, hiszen hosszú bizonytalanságot követően, felkérést kaptunk az NB3-ban való indulásra, és a klub élt is a lehetőséggel.
 
Ennek az időszaknak a legnehezebb része a keret megtartása volt, mert voltak olyan pillanatok, amikor nem volt mindenki optimista a jövővel kapcsolatban, de a játékosok végül kitartottak a klub mellett, és egy-két kivételtől eltekintve, szinte ugyanaz a keret vágott neki a szezonnak, mint ami az előzőt befejezte.
 
A bajnokságot két vereséggel kezdtük, de egyik mérkőzésen sem játszottunk alárendelt szerepet, mindkét meccsen voltak pontszerzési esélyeink. Ezután jött egy négymeccses veretlenségi széria, ami 2 győzelmet és 2 döntetlent foglalt magában. Sajnos nem tudtuk tovább folytatni a sorozatot, és következő hetek, hónapok mérkőzései elég kaotikusra sikeredtek. Voltak nagyon jól sikerült találkozók, de volt sokszor ennek az ellenkezője is. Nem tudtuk stabilan, folyamatosan hétről hétre azt a teljesítményt nyújtani, ami ahhoz kellett volna, hogy ne kieső helyen fejezzük be az őszi szezont. Reálisan nézve, kb. 8 ponttal gyűjtöttünk kevesebbet, mint, amennyit meg tudtunk volna szerezni a játék képe alapján, és amivel egészen más pozícióban tudtunk volna zárni…
 
Összeségében kudarcként és csalódásként tekintek vissza erre a félévre.
 
Ami biztos, az az, hogy a kiesés elkerülésére reális esély kínálkozik, de, hogy ez megvalósulhasson, ahhoz szükség lesz erősítésre, és a keret átalakítására szerkezetileg, mert a tavasz sem lesz könnyebb, mint az ősz volt!
 
Ettől függetlenül én szeretném megköszönni a játékosoknak és a klub összes alkalmazottjának a munkáját!
 
Kellemes Ünnepeket és Boldog Új Évet!"

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC