nb1.hu

Érden egy-két igazolást terveznek

Érd - Limperger csak minőségi játékost venne.

 Az NB III Nyugati csoportjában második helyen végzett az Érdi VSE. Limperger Zsolt vezetőedző egyben tartaná a keretét a következő szezonban is. 

 

Nem csak rajtunk múlik, de valakit minden bizonnyal igazolunk. Mindenáron, csak azért, hogy a két távozó játékost pótoljuk, nem igazolunk. Megpróbálunk minőségi, hasznos játékost ide hozni. Az elsőszámú szempont, hogy a mag maradjon meg, ne rabolják el” őket, de ezzel is számolni kell, illetve a támadószekció teljesítménye ne legyen ilyen hullámzó, mint amilyen volt tavasszal. Ha ez kiegyenesedik egy magasabb szinten, akkor ebben is sokat tudunk fejlődni – nyilatkozta Limperger a klub honlapjának.

 

Régen látott egység jött össze Győrben – NB3.hu

Köszönet a győri szurkolóknak

– Jelen pillanatban úgy állunk, hogy az első hatba, első négybe kerülés lehet a cél. Idén is az első nyolc volt, de vagy elsők, vagy másodikak voltunk. Ezek a fiúk olyan mentalitásúak, hogy ha az első négy lett volna a vezetőség által kitűzött cél, akkor is így szerepeltek volna, de akkor is, ha csak a bennmaradás. Ez mindenképpen pozitív a jövőre nézve.- mondta.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC