nb1.hu

Érdekes meccset nyert meg a legjobb csapat

Pápa – Idegenben győzött az Érd!

Az Érdi VSE az első félidőben óriási mezőnyfölényben játszott, mégis a második játékrészben szerzett két gólt a Pápai Perutz FC vendégeként, így idegenben győzött 2–0-ra az NB III Nyugati csoportjának 27. fordulójában.
 
Remekül kezdődött a mérkőzést mind a Pápai Perutz FC, mind az Érdi VSE számára, hiszen a találkozó első perceiben mindkét csapatnak meg voltak a lehetőségei, de a hazaiak egy fokkal nehezebben jutottak el az érdi kapuig, míg a vendégek. Az érdiek feltolták védelmi vonalukat, s letámadással próbálták hibára kényszeríteni a Veszprém megyei együttest, amely több alkalommal is sikerült, de a gyors érdi támadásokat vagy a pápai kapus, Sánta András fogta, vagy valamelyik védő blokkolta. Pál Szabolcs húsz méterről leadott lövése, Ország Péter ballábas kísérlete, Melczer Vilmos, Koós Gábor vagy Kelemen Patrik lökete sem talált utat a hazai kapuba, így hiába dominált a szünetben a pápai születésű Limperger Zsolt vezette Érdi VSE, az első félidőben nem tudta megszerezni a vezetést.
Aztán a fordulás után már minden klappolt, egy jobboldali szöglet után az 50. percben Pál Szabolcs elé került a labda, aki könyörtelenül passzolta a kapuba, megszerezve ezzel a vezetést a vendégeknek (0–1). Ezt követően ugyan a pápaiak aktivizálták magukat támadásban, de az érdi kapu előtt rendre elhibázták a lehetőségeket, így Kertész Ferencnek sem volt védeni valója. A folytatásban, aztán az érdiek is gyors támadásokat vezettek, melyek közül Melczer Vilmos Pallagi Botond passzából a 84. percben tizenegyest harcolt ki, és értékesített (0–2). Két perccel később egy újabb indítás után Balázsovics Mátét rántották le a pápai tizenhatoson belül, amiért Derdák Marcell játékvezető ismét büntetőt ítélt a vendégeknek, ám ezt Melczer már elhibázta. Ennek ellenére az érdiek teljesen megérdemelt győzelmet arattak a Pápai Perutz FC vendégeként!
 
„Ezért érdekes a futball – az első félidőben meg voltak a lehetőségeink, mégsem használtuk ki őket, az utolsó passzok rosszak voltak. Aztán két olyan szituációból lőttünk gólt, amikor a Pápa hibázott. Végre megfordult a szerencsénk” – mondta Pál Szabolcs, az Érdi VSE első gólját jegyző támadó. „Nagyon jó pálya volt, nagyszerű idő, úgyhogy örülök, hogy megnyertük a meccset. Jó csapat a Pápa, szóval ez a kettő null tökéletes eredmény” – jegyezte meg.
 
„Ebben a csoportban az Érd a legjobb csapat, teljesen mindegy, hányadik helyen áll. Nekünk vannak gondjaink, nem úgy tudtunk felállni, ahogy kellett volna. Ugyan mezőnyfölényben játszott, de százszázalékos helyzeteket nem tudott kialakítani az Érd. Aztán egy potyagóllal megszerezte a vezetést, akkor pedig már tudtuk, hogy nem tudunk felállni. Gratulálok a csapatomnak is, mert küzdött, nem adta fel még kettő nullnál sem, de ennyi volt benne” – fogalmazott Marton Miklós, a pápaiak vezetőedzője.
 
„Egy jó focit játszottunk ma, de ehhez hozzátartozik, hogy most álltunk fel a legjobban a tavasz során. Eddig mindig volt két-három hiányzónk. Ilyen játékra képes a csapat, ha teljes kerettel tudunk játszani. Persze, vannak nehézségek, amiket meg kell tudni oldani. Örülök a három pontnak” – értékelt Limperger Zsolt, az Érdi VSE vezetőedzője.
 
Az Érdi VSE a következő két mérkőzését egyaránt hazai környezetben játssza, előbb május 19-én, 17.30-kor a VLS Veszprémet, majd május 27-én, az utolsó előtti fordulóban a Puskás Akadémia FC II-t 17.30-kor fogadja.
 
NB III, Nyugati csoport, 27. forduló
Pápai Perutz FC–Érdi VSE 0–2 (0–0)
Perutz Stadion, 230 néző. V: Derdák (Bőhm, Makkosné Petz)
Pápai Perutz FC: Sánta András – Bohner, Császár, Kozma, Somogyi R. – Nagy Bálint, Iványi (Farkas D., 70.) – Németh L. (Koncsag, 63.), Baldauf, Böröczky – Szabó Zsolt. 
Vezetőedző: Marton Miklós
Érdi VSE: Kertész F. – Ország, Bozsoki, Csiszár, Németh G. V. – Koós (Hegedüs N., 63.), Kónya B., Pallagi – Kelemen P. (Pintér N., 82.), Pál Sz. (Balázsovics, 54.), Melczer
Vezetőedző: Limperger Zsolt
Gól: Pál Sz. (50.), Melczer (84. – tizenegyesből)
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC