Erdei "Madár" Zsolt és Kammerer volt edzője lett az Eger szakmai vezetője - NB3.hu
NB III-as focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB2 logó

Erdei "Madár" Zsolt és Kammerer volt edzője lett az Eger szakmai vezetője

Simon Zoltán - 2019. July 02. Tuesday 09:01
Hivatalos bejelentés.
Kép forrása: Bors
ÍME, AZ EGER BEJELENTÉSE:
 
"NB III-as csapatunk a 2019-2020-as bajnokságnak új edzővel vág neki, Klink Zoltán személyében.
 
Elsőként kérem mutassa be eddigi pályafutását, kapcsolatát a labdarúgással?
1974-től vagyok igazolt labdarúgó Vasas-ban kezdtem el és ott is fejeztem be 1992-ben. A katonaság alatt az Újpesti Dózsa-ban lettem NB I-es labdarúgó, majd visszatértem az anyaegyesületembe, de egy makacs térdsérülés miatt idejekorán kellet befejeznem pályafutásomat. 74 NB I-es meccsel a hátam mögött a fociról elszakadtam és testépítés és a fitnesz világában találtam meg a számításomat. A Nemzetközi Testépítő Szövetség erőnléti edző képzését vezettem hét éven keresztül, majd a Vasasnál voltam erőnléti edző, ebből az első csapatnál két éven keresztül. Majd éles váltással elvállaltam Erdei Zsolt felkészítését és Kammerer Zoltán erőnléti edzését, ennek az lett a végeredménye, hogy madár megnyerte a profi mérkőzését, Zoli pedig olimpiai ezüst érmet nyert Londonban. Ezekkel párhuzamosan a női vízilabda válogatott mellett is dolgoztam, amivel szintén Londonban, az olimpián negyedik helyet értünk el, de nyertünk Európa Bajnokságon és Világbajnokságon is érmet. London után a csapatomhoz kapcsolódott Verrasztó Dávid és Kozma Dominik úszó, akikkel szintén sok világversenyt nyertem. Rio előtt megkeresett az edzőképzés vezetője Szalai László és olyan elképzelést vázolt fel, amire nem mondhattam nemet és elvállaltam az erőnléti képzés vezetését ezzel párhuzamosan az U21 válogatott erőnléti edzője is lettem. A világbajnokságra készültünk amikor megjelent Bernd Storck és magának akarta és meg is kapta a válogatottat, ezzel zárult az MLSZ és az én kapcsolatom. Továbbra is maradtam a fociban és a 3. kerületi TVE fejlesztési igazgatója lettem és mellette az U19-es csapat edzője és a felnőtt csapat mellett is dolgoztam. Személyi ellentétek miatt 2017-ben közös megegyezéssel elváltak útjaink. Azután, hogy kiderült hogy szakítottam a 3. kerület-tel Kammerer Zoli megkeresett. Mivel megvolt az edzői végzettségem elvállaltam a felkészülését és ismét világkupát és világbajnoki ezüstérmet nyertünk együtt. Persze a szívem visszahúzott a focihoz, így Gödön, ahol laktam elvállaltam a szakmai igazgatói posztot és az U17 utánpótlás csapatot vezetését. Ezt az időszakot egy tartalmas és szép évnek tekintem az életemben.
 

Hogyan került képbe Eger, az Eger SE csapata?
Az egész Szakál Csaba megkeresésével kezdődött és egy közös munkát javasolt. Felvettem a kapcsolatot Harmati Péter operatív igazgatóval, akivel egy igen tartalmas, közel három órás beszélgetés után egymás tenyerébe csaptunk. Eger egy gyönyörű város és labdarúgó klubja megérdemli, hogy a minél hamarabb az NB II-ben szerepeljen, ebben szeretnék minél több segítséget nyújtani a csapatnak és a városnak. 
 
Mire számíthatnak a játékosok a nyári felkészülés során?
A profi osztályban még nem volt ilyen felkészülés, sőt valószínűleg az egész országban sem, amit itt fogok megvalósítani. Ez tanítottam az edző képzésen, azonban valószínűleg a sok járulékos munka miatt azt nem voltak hajlandók sehol sem elvégezni. Nos most adott a helyzet, tehát ezt a munkát a heti 10 edzéssel itt fogjuk elvégezni. Hiszek magamban, hiszek a csapatomban és hiszek abban hogy jövőre az NB II-ben fogunk harcolni a feljutásért.
 
Milyen szakmai stábbal szeretné megvalósítani az elképzeléseit?
A segítőm Szakál Csaba lesz, aki fiatal, agilis edző, az utánpótlásmunka után ideje már, hogy a felnőtt fociban is kipróbálja magát."
LEGFRISSEBB HÍREK
2022. 09. 27. 22:39

U21: jól hangoltak az Eb-selejtezőre a magyarok

Lesipuskás gól döntött.
2022. 09. 27. 21:42

Eb-selejtező: az egyik szemük sírhat, a másik nevethet a magyaroknak

Tíz emberre fogyatkozott az U19-es válogatott.
2022. 09. 27. 20:43

Magyarország-Olaszország: tarolt a meccs az M4 Sporton - részletek

Rengetegen nézték a találkozót.
2022. 09. 27. 20:25

Búcsú a magyar válogatottól: Szalai Ádám érzelemdús üzenete

A közösségi oldalon osztotta meg a gondolatait.
2022. 09. 27. 18:36

Haladás: újabb komoly sérülés - reakció

Többen is maródiak.
2022. 09. 26. 18:19

MTK: küzdelem a mellrák ellen - nagyon szép gesztus

Hivatalos bejelentés.
2022. 09. 27. 21:05

Újabb csapat lépett vissza az NB III-tól - részletek

Szomorú bejelentés.
2022. 09. 27. 19:19

Pikáns meccse lesz a DVSC-nek, jó hangulatban lehet az FTC

Rangadó vár a Veszprémre, Cegléden vizitál az Újpest.
2022. 09. 27. 19:51

Remekelt a Fradi: fontos dolgot emelt ki Csercseszov - reakció

Kellett ez a mérkőzés.
2022. 09. 27. 19:10

Magyarország-Olaszország: Szalai Ádám utolsó osztályzata

Osztályozónapló!
2022. 09. 26. 11:30

Csákvár: a Puskás Akadémiától érkezett szakember - reakció

Változás a szakmai stábban.
2022. 09. 25. 17:46

Enyhített az MLSZ a négy meccsre eltiltott játékos ügyében

Már ott lehet az MTK-ETO-n.
2022. 09. 26. 18:16

Puskás Akadémia: az elhunyt stábtag emlékéért játszottak

Üzentek a játékosok.
2022. 09. 26. 14:02

Puskás Akadémia-Érd: kiakadt az érdi edző - reakció

Célkeresztben a játékvezető.
2022. 09. 27. 18:15

Ciprus: Lang Ádámot magasztalja a klubja

Remek mutatóval zárta a Nemzetek Ligáját.
2022. 09. 27. 17:34

Csíkszereda: László Csaba elmondta, mi a célja - reakció

Az is kiderült, mennyit gondolkodott az ajánlaton.
2022. 09. 27. 16:47

Nemzetek Ligája: klasszisokat előzött meg Szalai Ádám

Díjazták a magyar csatár csodagólját.
2022. 09. 27. 16:23

Edzőmeccsen remekelt a Fradi - részletek

Lipcsei Péter csapata volt az ellenfél.
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA - KELET
1BVSC-Zugló25
2Putnok FC19
3DEAC18
4Pénzügyőr SE18
5Körösladányi MSK18
6Aqua-General Hajdúszoboszló17
7Kisvárda Master Good II.15
8Füzesgyarmati SK14
9Facultas-Tiszafüredi VSE14
10Karcagi SE13
11DVSC II.13
12BKV Előre12
13Vasas FC II.12
14Eger SE10
15DVTK II.9
16Sényő-Carnifex FC8
17Termálfürdő FC Tiszaújváros8
18FC Hatvan7
19Jászberényi FC4
20Békéscsaba 1912 Előre II.3
TABELLA - KÖZÉP
1Iváncsa KSE25
2Hódmezővásárhelyi FC22
3ESMTK22
4Dunaújváros21
5Majosi SE17
6Újpest FC II.15
7Budapest Honvéd-MFA II.14
8MTK Budapest II.13
9Balassagyarmati VSE13
10Szekszárdi UFC13
11Meton-FC Dabas SE12
12Makó FC11
13PTE-PEAC10
14Ferencvárosi TC II.10
15Ceglédi VSE9
16Paksi FC II.9
17Szolnoki MÁV FC6
18Kecskeméti TE II.6
19Bánk-Dalnoki LA4
20Monor1
TABELLA - NYUGAT
1Practical VLS Veszprém22
2Puskás Akadémia FC II.21
3Tatabányai SC20
4FC Nagykanizsa19
5Érdi VSE18
6III. Kerületi TVE16
7Kelen SC15
8Budaörs13
9Kaposvári Rákóczi FC12
10ETO Akadémia12
11MOL Fehérvár FC II.12
12Komárom VSE12
13Gyirmót FC Győr II.12
14ZTE FC II.11
15Bicskei TC10
16Balatonfüredi FC8
17Csornai SE7
18Technoroll Teskánd KSE6
19Móri SE5
20Zsámbéki SK1
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!