nb1.hu

Érd-Veszprém: beérett a munka az éllovas ellen – reakciók

Megszakadt a sorozat.

 
ÍME, AZ ÉRDIEK BESZÁMOLÓJA:
 
“Végig koncentrált, fegyelmezett játékkal, Farkas Bálint két góljával győzte le 2–1-re a forduló előtt éllovas Practical-VLS Veszprémet a hatodik helyen álló Érdi VSE hazai pályán az NB IIII Nyugati csoportjának 13. körében.
 
Rendkívül fegyelmezetten kezdte az éllovas elleni találkozót a házigazda, s bár mezőnyben kiegyenlített játék zajlott a pályán, az érdiek több helyzetet dolgoztak ki. Az ötödik percben Farkas Bálint, a tizedikben Révész András veszélyeztetett, majd a játékrész derekán Pallagi Botond középről, bő 20 méterről elvégzett szabadrúgását is hárítania kellett a veszprémi kapusnak, Héninger Bendegúznak.
 
A bakonyiak első lövésére pedig egészen a 26. percig kellett várni, amikor Gálfi Zoltán távoli lövését védte Kertész Ferenc. Néhány perccel később pedig meg is szerezhették volna a vezetést a vendégek, amikor Pallagi Botond csak szabálytalanul tudta megállítani Major Norbertet az érdi tizenhatoson belül, de a jogosan megítélt büntetőt – melyet Major a bal alsóba próbált helyezni – Kertész Ferenc hárította.
 
Az érdiek pedig újabb helyzeteket dolgoztak ki a szünetig, s előbb Németh Gábor Vince bal oldali beadását Farkas Bálint még fölécsúsztatta, de két perccel később egy gyönyörű akció végén már eredményes volt, amikor balról okosan passzolt el Héninger mellett a vendégek kapujába (1–0).
 
A fordulás után is folytatta fegyelmezett játékát a házigazda, amely az 52. percben egy újabb Németh–Farkas összjáték után duplázta meg előnyét, amikor előbbi beadására tökéletes ütemben érkezett Farkas és a rövidbe bólintott, megszerezve hetedik találatát az idényben!
A folytatásban próbált szépíteni a vendég csapat, de egyáltalán nem talált fogást a hazaiakon és Kertész Ferenc kapujára sem tudott veszélyt okozni a fegyelmezetten, odaadóan játszó érdiek ellen. A 80. percben aztán mégis szépítettek a vendégek, amikor egy bal oldali szabadrúgás a hosszún érkező Bakos Zsombor elé csúszott és az érdi kapu jobb oldalába passzolt (2–1), de az Érdi VSE így is teljesen megérdemelten győzte le az éllovast!
 
“Csak gratulálni tudok a csapatnak, mert ahogy a Kerület ellen, most is nagyon taktikusan, fegyelmezetten játszottunk, amivel láthatóan nem tudott mit kezdeni a Veszprém. Hozzá kell tenni, hogy az első félidőben kihagytak egy büntetőt, ami ha bemegy, máshogy is alakulhatott volna a mérkőzés, de a futballhoz szerencse is kell. Örülök, hogy itthon tudtuk tartani a három pontot. Mindenki szorgalmasan tette a dolgát, ha kell, egymást kisegítve, ugyanakkor, amikor nálunk volt a labda, helyzeteket tudtunk kialakítani és gólokat lőni. A helyzetek az előző meccseken is megvoltak, de akkor nem tudtuk értékesíteni azokat”
– értékelt Ebedli Zoltán.
 
“Volt egy tizenegyesünk, utána egy óriási ziccerünk. Ha berúgjuk őket, kicsit más a játék képe, de azt gondolom, hogy az Érd nagyon szervezetten és okosan focizott, kihasználta az adódó lehetőségeit és megérdemelten nyert, a mi játékunkból pedig csak a gól hiányzott”
– nyilatkozta Pető Tamás, a VLS Veszprém vezetőedzője.
Az Érdi VSE legközelebb október 22-én, szombaton lép pályára, amikor újabb hazai mérkőzést játszik 13 órától a Technoroll Teskánd KSE ellen.”
 
NB III, Nyugati csoport, 13. forduló
Érdi VSE–Practical-VLS Veszprém 2–1 (1–0)
Érd, 200 néző. V.: Kovács Gábor Péter (Nagy M., Halmai)
Érdi VSE: Kertész F. – Szabó R., Pallagi, Fülöp, Németh G. – Csoma-László (Morvai, 80.), Farkas B., Göblyös, Révész, Kürti (Gajda, 90.) – Pál Sz. (Pintér N., 76.)
Edző: Ebedli Zoltán
Veszprém: Héninger – Krebsz, Zachán, Dobsa, Horváth H. – Somogyi R. – Molnár B. (Kovács D., 50.), Baldauf, Tóth M. (Varga M., 65.), Major – Gálfi (Bakos, 53.)
Vezetőedző: Pető Tamás
Gól: Farkas B. (42., 52. perc), ill. Bakos (80. p.)

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC