Érd: ketten távoztak, több játékost igazolnának - NB3.hu
NB III-as focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB2 logó

Érd: ketten távoztak, több játékost igazolnának

Juhász Gergely - 2022. January 12. Wednesday 17:34
Hivatalos bejelentés.
Kép forrása: Érdi VSE/Facebook
ÍME, AZ ÉRD HIVATALOS BEJELENTÉSE:
 
,,Január 10-én elkezdte a téli felkészülést az Érdi VSE NB III-as labdarúgócsapata, amely a február 13-i, Puskás Akadémia FC II elleni tavaszi idénynyitó előtt négy edzőmeccset játszik. Rögtön az első héten, január 15-én, szombaton 11 órától a szintén harmadosztályú Gerjeni SK-t látja vendégül Limperger Zsolt együttese.
 
Az Érdi VSE-től ketten távoztak a téli átigazolási időszakban, hiszen Varga Tamás és Kalmár Domokos is úgy döntött, felhagy az aktív labdarúgással, helyükre több játékost is igazolna az Érdi VSE vezetése, épp ezért már az első edzésen több próbajátékos is részt vett.
 
Változás az előzetesen meghirdetettekhez képest, hogy az Érdi VSE első edzőmeccsét január 16, vasárnap helyett 15-én, szombaton, 11 órától játssza az Ercsi úti Sporttelepen, amikor a szintén harmadosztályú Gerjeni SK-t látja vendégül.
 
Az Érdi VSE tervezett felkészülési mérkőzései
01.15., szombat, 11.00: Érdi VSE – Gerjeni SK (NB III)
01.22., szombat: Érdi VSE – Monor (NB III)
01.29., szombat: Balassagyarmati VSE (NB III) – Érdi VSE
02.06., vasárnap: Érdi VSE – Paksi FC II (NB III)"
LEGFRISSEBB HÍREK
2022. 11. 30. 22:01

Vb: duplán különleges volt Laidouni számára a franciák elleni ütközet - reakció

Egyik szeme sír, a másik nevet.
2022. 11. 30. 20:19

Kubatov: Van esélyünk kiütni a Juventust vagy a Barcelonát is

Bevált trükkökkel győzik meg a kiszemelt labdarúgókat.
2022. 11. 30. 19:24

Vb: bravúrgyőzelem után emelt fővel búcsúztak Laidouniék

Véget értek a küzdelmek a D-csoportban.
2022. 11. 30. 17:19

U18-as válogatott: győzelemmel zárult az év - reakció

Méghozzá igen nehéz körülmények között.
2022. 11. 30. 21:31

Sokba került a dorogi szurkolók viselkedése

Törzsszurkolóját gyászolja a Békéscsaba.
2022. 11. 29. 19:13

MTK: kiadta az ukázt a vezetőedző

Elmondta, mit kell kijavítaniuk.
2022. 11. 30. 18:58

Másodjára tört borsot a Győr, Aczél Zoltánék orra alá - reakció

Nem sikerült a idényzáró a fővárosi csapatnak.
2022. 11. 29. 20:56

Győrben zárja az évet Aczél Zoltán csapata - reakció

Bővültek a Kerület variációs lehetőségei.
2022. 11. 30. 16:26

DAC-Slovan: hat gól a barátságos évzárón – reakció

Lipcseiék ellen lesz majd jövőre az első felmérő.
2022. 11. 30. 15:49

Vb: Csercseszov a hazájában vállalt munkát

Töretlen a népszerűsége.
2022. 11. 28. 20:21

Győr-DVTK: kiakadt a játékosaira a hazaiak edzője - reakciók

Fegyelmezett játékkal győzött a Diósgyőr.
2022. 11. 28. 10:16

Nézőszámok: a Pécs győzelmét látták a legtöbben

A győriek rangadója is sok nézőt vonzott.
2022. 11. 28. 19:13

III. Kerület-Csorna: tűrhető kezdés után förtelmes folytatás - reakció

Újoncot avattak Aczél Zoltánék.
2022. 11. 27. 16:25

Kikapott az Újpest, a Fradi és a Vidi is - eredmények, tabella

Hengerelt Urbán Flórián csapata, nagy pofont kapott a ZTE.
2022. 11. 30. 12:57

A vb dél-koreai felfedezettjével egyeztet az FTC

Franck Boli ügyében is történtek fejlemények.
2022. 11. 30. 12:09

Máig bánt, hogy a Honvéddal nem ejtettük ki a Manchester Unitedet

Az 1993-as magyar bajnokcsapat finn edzője elmondta, Illés Béla mire lett volna képes légiósként.
2022. 11. 30. 11:09

Kecskemét: hosszabbított az alapember - reakció

Hivatalos bejelentés.
2022. 11. 30. 10:23

Puskás Akadémia: visszatért a súlyos térdsérülést szenvedő középpályás

Február óta készült rá.
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA - KELET
1BVSC-Zugló49
2Putnok FC39
3Körösladányi MSK34
4Karcagi SE33
5DEAC32
6DVSC II.32
7BKV Előre29
8Facultas-Tiszafüredi VSE28
9Pénzügyőr SE27
10Aqua-General Hajdúszoboszló27
11Füzesgyarmati SK27
12FC Hatvan26
13Vasas FC II.25
14DVTK II.24
15Eger SE23
16Kisvárda Master Good II.23
17Sényő-Carnifex FC17
18Jászberényi FC16
19Termálfürdő FC Tiszaújváros14
20Békéscsaba 1912 Előre II.9
TABELLA - KÖZÉP
1Iváncsa KSE44
2Hódmezővásárhelyi FC41
3Dunaújváros39
4ESMTK38
5Újpest FC II.34
6Szekszárdi UFC30
7Budapest Honvéd-MFA II.28
8MTK Budapest II.24
9Meton-FC Dabas SE22
10Paksi FC II.22
11PTE-PEAC21
12Majosi SE20
13Ceglédi VSE19
14Ferencvárosi TC II.18
15Kecskeméti TE II.16
16Monor15
17Balassagyarmati VSE13
18Bánk-Dalnoki LA13
19Makó FC11
20Szolnoki MÁV FC10
TABELLA - NYUGAT
1Tatabányai SC46
2Practical VLS Veszprém45
3FC Nagykanizsa41
4III. Kerületi TVE36
5Puskás Akadémia FC II.35
6ETO Akadémia35
7Érdi VSE32
8Kaposvári Rákóczi FC30
9Budaörs27
10Komárom VSE26
11Gyirmót FC Győr II.26
12Bicskei TC26
13Balatonfüredi FC26
14MOL Fehérvár FC II.25
15Kelen SC23
16ZTE FC II.17
17Technoroll Teskánd KSE15
18Csornai SE11
19Móri SE7
20Zsámbéki SK6
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!