nb1.hu

Érd: az NB II-ből érkezett játékos

Ő a második igazolás.

Az Érd kedvező helyzetből várhatja a tavaszi idényt. A Pest megyei alakulat jelenleg az első helyen áll az NB III Nyugati csoportjában. A gárda 21 éves védekező középpályással erősített: Durso Giuliano az érdieket erősíti a tavaszi idényben. A fiatal labdarúgó ennek a szezonnak az NB II-ben szereplő Tiszakécske játékosaként vágott neki, a bajnokságban 477 percet töltött a pályán.
 
Íme az érdiek közleménye az átigazolásról:
 
"Az NB II-es Szolnoki MÁV FC és az NB III-as Jászberényi FC elleni felkészülési mérkőzések mellett az edzéseken is bizonyított, s megállapodott az Érdi VSE vezetőségével az együttes új igazolása, a 21 éves védekező középpályás, Durso Giuliano.
 
A pályafutását a Maroshegynél kezdő, majd a Videotonon keresztül a Vasas Kubala Akadémián nevelkedő 21 éves középpályás felnőtt karrierje első fél éve utána Rákosmenti KSK-tól igazolt a Csepel FC-hez, melynek színeiben még a 2016/2017-es idényben Érden is pályára lépett az akkor drámai hajrában 2–2-es döntetlennel véget érő találkozón.
 
Ezt követően a 2017/2018-as idényt már az NB II-es Vác FC-nél kezdte, melynél első idényében kezdőként 18, csereként 13 alkalommal kapott lehetőséget. Egy évvel később 23 kezdőként és hat csereként lejátszott mérkőzés után viszont távozott a dunakanyariaktól és az ugyancsak NB II-es Duna Aszfalt Tiszakécskénél folytatta pályafutását. A Bács-Kiskun megyeieknél az őszi szezonban csupán hétszer volt kezdő az első csapatban, négyszer pedig csereként kapott lehetőséget.
 
Az Érdi VSE-nél viszont képességeivel és hozzáállásával meggyőzte Limperger Zsoltot és az egyesület vezetését, így pályafutását az NB III Nyugati csoportjának listavezetőjénél folytatja.
 
– Úgy érzem, sikerült beilleszkednem és ez a folyamat egyre jobban halad. Ami az edzéseket, a meccseket és a csapatot illeti, a csapatban nagyon tetszik, hogy különösen jó közösségbe érkeztem, mindenki nagyon normális és befogadó, valamint egy jó társaságról beszélünk. Most ugyan sok a sérült, de szerintem a bajnokság kezdetére helyre fogunk állni – kezdte Durso Giuliano. – Az első NB II-es csapatom a Vác volt, ahol két évet játszottam, majd Tiszakécskére kerültem fél évre, ahol nem jöttek össze a dolgok. Egy fiatal játékosnak a legfontosabb, hogy rutint szerezzen és minél jobban felvegye a ritmust. Védekező középpályás vagyok, erősségem a mentalitásom és a fegyelmezettségem, valamint a taktikai utasítások betartása és a fizikumom – jegyezte meg a védekező középpályás.
 
– Örülök neki, hogy egy olyan csapathoz kerültem, amely vezeti a tabellát, szerintem nem csak nekem, hanem a klubnak is az a célja, hogy megnyerjük a bajnokságot és örülnék neki, ha feljutnánk NB II-be, ami nekem is jó lenne és ez a csapat nem vallana szégyent a másodosztályban sem – fűzte hozzá Durso Giuliano."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC