nb1.hu

Eltüntette az osztálykülönbséget a reményteli kieső

13 hónapos szünet is megtört.

 

Az NB II-től az elmúlt szezon végén búcsúzó Mosonmagyaróvár 0-0-s döntetlent játszott a Nyugat csoportot megnyerő, így a másodosztályba feljutó Ajka ellen. A mosoniak tudósítása:

 

"Az első 10 percben több lehetőséget is kidolgozott a mosonmagyaróvári csapat, amely harcosan futballozott. A második félidőben Czár szabadrúgása után a felsőlécen csattant a labda, de jó lehetőség adódott Jasarevic és Tamás előtt. A mérkőzésen gól ugyan nem esett, de a Credobus Mosonmagyaróvár bebizonyította, hogy jó utón jár. A csapatban három próbajátékos is lehetőséget kapott a bizonyításara. Szegi Vince legutóbb Gyirmóton játszott, Szalánszki Gergő az ETO labdarúgója volt, Dobrovolszki Jenő pedig Kárpátaljáról érkezett. Jó hír még a csapat háza tájáról, hogy Boros Tamás 13 hónapnyi pihenő után tért vissza az MTE kapujába. A rutinos hálóőr utoljára 2018. június 3-án a ZTE ellen védett.

 

FC Ajka – Credobus Mosonmagyaróvár 0-0

Felkészülési mérkőzés, Ajka

FC Ajka: Balogh M. (45. Deczki) – Bonivárt, Pákai (46. Major), Görgényi, Nagy B. (46. Csemer), Csizmadia, Kenderesi, Nagy I., Lakatos (46. Markó), Nagy K., Horváth P. (30. Nagy E.) Vezetőedző: Kiss Károly

Credobus Mosonmagyaróvár: Heinrich (46. Boros) – Bohner (70. Tamás), Vadász (60. Sziklási), Debreceni, Darázs, Czár (80. Nagy L.), Dobrovolszki, Szegi, Szalánszki (46. Bakos), Laki (46. Szalka), Hamar (46. Jasarevic). Vezetőedző: Király József

 

Király József, a Credobus Mosonmagyaróvár vezetőedzője: „Többet kaptam a csapattól, mint amit a felkészülés ezen periódusában vártam. A srácok küzdöttek, hajtottak és voltak jó dolgok is a játékunkban, ennek külön örülök. Sokat kell még gyakorolnunk, erre a teljesítményre lehet építeni. Az edzőmeccs elérte a célját, mindenki játéklehetőséget kapott, és végre meccsszituációban is láthattam a csapatot."

A Credobus Mosonmagyaróvár legközelebb szerdán 17 órakor lép pályára a MOL Fehérvár II ellen. A találkozót a Wittman Antal Parkban rendezik, a belépés természetesen ingyenes."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC