nb1.hu

Előrehozott majális: a Taksony mesterének kegyetlenül őszinte értékelése

Bosszankodhatott a szakember a pécsi fellépés után.

PMFC – Taksony SE 3-0 (0-0)
Pécs, PMFC Stadion, 500 néző. Vezette: Kovács Tamás.
Gsz.: Geiger (74.), Katona (77.), Kálmán (95.)
PMFC: Kovács – Kónya, Romic, Katona, Erdős – Valkovszki (Kálmán, 60.), Oliveira, Futó, Kesztyűs (Kiss, 67.) – Koller, Geiger (87.). Vezetőedző: Vas László.
Taksony SE: Ivancsics – Meiszter, Parázs (Kozári, 81.), Szilágyi, Szemán (Pfister, 86.), Patály, Balogh, Wágner, Reznek, Sárossy, Tóth (Molnár, 62.). Vezetőedző: Szabados Tamás.
 
A PMFC a második félidőben tudta felőrölni a Taksony együttesét a két gárda vasárnapi bajnokiján. A házigazda a 74. percben szerezte meg a vezetést, ekkor Geiger Norbert kb. 10 méterről vette be a taksonyi kapu bal alsó sarkát. Három minutummal később újra ünnepelhettek a pécsi drukkerek, egy szöglet után Katona fejese bizonyult védhetetlennek. Az i-re a pontot Kálmán tette fel a hosszabbításban, a játékos csereként beállva tudott gólt szerezni. 
 
A Taksony mestere, Szabados Tamás elmondta, két meccslabdájuk is volt, de ezeket nem tudták gólra váltani, ami sokba került. Hozzátette, olyan hibákat követtek el, amivel magukat verték meg.
 
"Tudtuk, hogy mire számíthatunk a Pécstől, ez abszolút meg is valósult, az első félidő ennek tükrében lecsordult. A második játékrészben két meccslabdánk is volt, kihagytuk, majd sajnos megint a sztenderd szituációk után saját magunkat végeztük ki, ezáltal a majálist előre hoztuk a Pécsnek. Ettől függetlenül gratulálok nekik, bár ebben a mérkőzésben nagyon sok benne maradt" – fogalmazott Szabados. 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC