A korábban többek között a Vasasnál és a ZTE-nél is dolgozó Simon távozásáról a Heves megyei klub elnöke, Kozma Zsolt a következőket mondta:
"Olyan mentalitású szakember volt, akivel az elnökség együtt tudott dolgozni. Úgy éreztük, hogy nincs meg az a kohézió, ami ki tudta volna mozdítani a csapatot a gödörből. A kémia nem működött az edző és a játékosok között. Az edzőváltás mindig új impulzust ad az öltözőnek. Ebben bízunk, hogy ez valóban megérkezik, és átsegít minket" - nyilatkozta Kozma.
Simon pótlását házon belül oldották meg a gyöngyösiek: Nagy-György Gábor és Labancz Róbert irányítja a gárdát a téli szünetig.
Kozma elmondta, nem lesz könnyű kiharcolni a továbbjutást. Hozzátette, az anyagi lehetőségeik nem teszik lehetővé, hogy olyan játékosokat igazoljanak, akikkel a bajnokság első felében végezhetnének.
A 19. helyen álló Gyöngyös a hétvégén a Sajóbábonyt fogadja. Kozma Zsolt kijelentette, hatpontos meccs vár a gyöngyösi futballistákra.