nb1.hu

Elköszönt az NB III-as klub egyik legjobbja

Mindössze egy év után távozik.

 

A jaszberenyifc.hu közleményét változtatás nélkül közöljük.

 

"Bár a csütörtöki, pénteki edzést még Arany László vezetőedző irányításával végezte Kis Balázs, ma délelőtt már hiába keresik szurkolóink a pályán. A tavaly nyáron klubunkhoz szerződő, Szolnokon nevelkedett hórihorgas védő úgy döntött, új kihívásokra vágyik és távozik Jászberényből. Információink szerint két együttessel áll tárgyalásban: az NB II-ből júniusban kiesett, komoly létszámgondokkal küszködő Szolnoki MÁV, valamint a harmadosztályba osztályozó révén a napokban feljutó, Bozsik Péter dirigálta Komárom csábítja a védelem több posztján is bevethető 23 éves játékost.

 

Kis Balázs húsz bajnoki összecsapáson lépett pályára színeinkben – egy gólt szerzett -, s ezeken kétszer is piros lapot kapott. Emiatt összesen kilenc(!) meccses eltiltást kapott, s a 2018-19-es idény első két bajnoki találkozóját is kénytelen kihagyni."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC