nb1.hu

Elkészült a pécsiek felkészülési programja

Íme, a részletek.

PMFC NB III-as labdarúgói a szakmai stáb által előírt egyéni programmal készülnek a pihenő alatt, a téli alapozás során nyolc edzőmeccs vár a piros-feketékre.
 
Az NB III Közép-csoport őszi szezonzáró fordulója óta a PMFC felnőttgárdájának tagjai továbbra is edzésben vannak, igaz a mecsekaljai játékosok otthon végezhetik a szünetre kapott edzésprogramot. A háttérben természetesen már korábban elkezdődött a pihenőt követő felkészülési időszak tervezése, ami egy közel hathetes időszakot ölel fel.
 
A játékosok először január 16-án, szerdán koradélután találkoznak majd a Stadion utcai klubházban, ahol az ilyenkor szokásos erőállapot és egészségügyi felméréseken lesz az elsődleges hangsúly. A ráhangolódásra nem jut sok idő, hiszen egy kemény, nemegyszer napi két edzést is magában foglaló alapozásnak néznek majd elébe a baranyai focisták.
 
Ezt követően a tervek jelenlegi állása szerint szerda-szombat ritmusban edzőmeccseken is csiszolhatják játékukat a pécsiek, ám a program egyelőre még nem végleges. Ugyanakkor a felkészülési mérkőzéseket gyakorlatilag végig könnyen követhetik a szurkolók, hiszen kétszer kell majd utazni a tél folyamán, de akkor is a megyehatáron belül.
 
Január 26-án, a Tolna megyei I. osztályú Majosi SE, január 30-án pedig az NB III-as csoport rivális Kozármisleny FC csapata érkezik a Stadion utcába. Február 2-án a horvát alacsonyabb ligában szereplő NK Borac együttese lesz az ellenfél. Február 6-án a megye I-es PVSK-val, míg február 9-én a szintén megye I-es Bonyhád VLC-vel csapnak össze a mecsekaljaiak.
 
Hatodik téli felkészülési találkozóját idegenben játssza a PMFC, amely február 13-án a Baranya megyei I. osztályú Mohácsi TE vendégeként lép pályára. Február 16-án a pécsiek hazai környezetbe fogadják a Pécsváradi Spartacus SE-t. A főpróba alkalmával pedig február 23-án ismét a Kozármislennyel játszanak a piros-feketék, de ezúttal idegenben.
 
Az esetleges programváltozásokról, illetve a további pontos (óra/perc) időpontokról honlapunkon adunk tájékoztatást a felkészülés folyamán. Érdemes folyamatosan figyelemmel kísérni a PMFC hivatalos oldalát, valamint a közösségi csatornákat, hiszen ezeken a felületeken igyekszünk naprakész információkkal kiszolgálni a futballbarátokat.
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC