nb1.hu

Eléggé rázós meccsel indít majd a Pécs

Addig szerb és horvát csapatokra vadásznak.

A piros-feketék január közepén, 16-án, szerdán kora délután találkoznak majd ismét a Stadion utcai klubházban, akkor kezdődik a felkészülés. Az első hétvégén egymás ellen játszik az U19-es gárda és a felnőttegyüttes, ezt követően jönnek aztán az edzőmeccsek. A klub honlapján közzétett programban nyolc találkozó szerepel, köztük két összecsapás a Kozármislennyel, valamint megye I.-es csapatok elleni meccsek, de könnyen lehet, hogy lesznek még változások – jelentette a bama.hu.
 
– Szeretnénk erős ellenfelekkel találkozni, lehetőség szerint külföldiekkel, horvát, szerb csapatokkal – fogalmazott Vas László, a PMFC vezetőedzője.
 
A PMFC tizenkilenc pontjának köszönhetően a tizedik helyen zárta az őszi szezont, de továbbra sincs biztonságban, ugyanis mindössze négy ponttal előzi meg a már kieső pozícióban lévő Makót. A tavaszi idény március 3-án kezdődik Koller Krisztiánék számára, ráadásul rögtön egy nagyon rázósnak ígérkező meccsel indítanak: a bajnoki címre hajtó, második helyezett Szeged-Grosics Akadémia otthonába látogatnak.
 
A tervezett program: PMFC–Majos (január 26.), PMFC–Kozármisleny (jan. 30.), PMFC–Borac (horvát, február 2.), PMFC–PVSK (február 6.), PMFC–Bonyhád (február 9.), Mohács–PMFC (február 13.), PMFC–Pécsvárad (febr. 16.), Kozármisleny–PMFC (febr. 23.).

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC