nb1.hu

Ezt az edző jelentette be.

Az Eger szombaton a Balassagyarmattal játszott felkészülési mérkőzést. Az egriek magabiztos, 3-0-s győzelemmel abszolválták a találkozót.
 
A gólok történe:
 
26. perc: Büntetőt rúghatott az Eger, Olasz Dénes magabiztosan értékesítette a lehetőséget (1-0).
 
60. perc: Egy szabadrúgásra remekül érkezett Valkay, aki a balassagyarmati kapuba bólintott (2-0).
 
79. perc: Nemes Milán tört be a tizenhatoson belülre, a beadása után pedig a berobbanó Farkas lőtt a kapuba (3-0).
 
Az Eger vezetőedzője, Sütő Szilárd sok pozitívumot említett az értékelésében, de azt is elárulta, hogy Deli Márióra a tavasszal nem számíthat.
 
"Kemény két hetet zártunk le egy győztes felkészülési mérkőzéssel, ahol a csapat több mindent visszaadott abból, amit gyakoroltunk. Szintén pozitív, hogy Esztergomi Zétény felnőtt mérkőzésen bemutatkozott. Mindig komoly problémát jelentenek a sérülések de most, hogy Deli Márió a rivális Jászberényhez igazolt nagyon bízok benne, hogy Antal Zsolt sérülése nem komoly. Minden problémánk ellenére nagyszerű a játékosok hozzáállása büszkék lehetünk rá, hogy ilyen sportemberek alkotják az Eger SE csapatát" – nyilatkozta Sütő.
 
A 23 éves Deli ebben a szezonban 11 harmadosztályú bajnokin jutott szóhoz, a középpályás a fellépései során két gólt jegyzett.
 
Eger SE – Balassagyarmati SE 3-0 (1-0)
Eger SE: Nacsa P. – Debreczeni D., Katona A., Valkay R., Nemes M. – Kis G., Géringer L. – Vajda Á., Antal Zs., Pál Sz., Olasz D. Cserék: Varga H., Révész A., Boros G., Farkas K., Csifó I., Esztergomi Z.Vezetőedző: Sütő Szilárd
Balassagyarmati SE: Ivanics – Tóth O., Lami, Benkő-Bíró, Fejes – Pallagi, Kovács K., – Rebők, Klinger, Pécsi – Szita. Cserék: Molnár, Király Á., Erdélyi, Gálfi, Kicsi, Nagy T., Király O., Kamarás. Vezetőedző: Nagy Tibor.
Gól: Olasz D., Valkay R., Farkas K.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC