nb1.hu

Eger: kezdés(ek)nek nem sepert jól az új edző – reakciók

Tovább folytatódik a negatív széria.

Mint ismeretes, Klink Zoltán helyét Sütő Szilárd vette át az Egernél, aki Diósgyőrből érkezett új állomáshelyére. Első meccsén rögtön 2-1-es vereséget szenvedett csapatávak a DVTK II ellen, majd jött a következő megmérettetés, méghozzá a Loki második sora ellen. A végeredmény 3-1- lett a debrecenieknek.

A két szakvezető így értékelt a mérkőzés után a megyei lapnak:

Sütő Szilárd: „Nem játszottunk jól a mai napon. Sajnos a Debrecen azzal vert meg minket amire készültünk, az átmeneteik támadásba életveszélyesek voltak. Minden hibánkat megbüntettek, és megérdemelten nyerték meg a mérkőzést. Értékelni és javítani kell a hibákat, hogy előre tudjunk lépni.

Szatmári Csaba: „Végig fölényben futballoztunk, a második félidő elején pedig a gólokon kívül további két-három nagy helyzetet alakítottunk ki. Akár nagyobb különbségű győzelmet is arathattunk volna.”

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC