nb1.hu

Edzőváltással harcolnak a bennmaradásért

Hivatalos bejelentést tett a Hódmezővásárhely.

ÍME, A HÓDMEZŐVÁSÁRHELY HIVATALOS BEJELENTÉSE:
 
,,Csütörtökön a Hódmezővásárhelyi Futball Club és Kandó Róbert, az NB III-as felnőtt csapat vezetőedzője közös megegyezéssel szerződést bontott.
 
Elválnak egymástól a Hódmezővásárhelyi FC és Kandó Róbert útjai. A klub és a tréner közös megegyezéssel bontott szerződést, így a szezon hátralévő három mérkőzésén Bacsa Zsolt edző és Ludánszki Bence játékosedző irányíthatja az NB III-as csapatot.
 
“Elsősorban szeretném megköszönni Kandó Róbert eddigi munkáját. Sajnálom a közösen meghozott döntést, ám az egyesület elnöksége is úgy érzi, hogy új arcra van szükségünk a bennmaradás kivívásához. A döntésünk értelmében Bacsa Zsolt edzői munkáját Ludánszki Bence játékosedzőként fogja segíteni, így áll össze az edzői team a maradék három bajnoki mérkőzésen” – fogalmazott a döntéssel kapcsolatban Horváth Zoltán klubelnök.
 
“Nagyon nehéz helyzetben lévő csapatot vettem át az előző évben. Sikerült valamit letenni az asztalra, a vonal fölé kerültünk az elmúlt hetekben, ám úgy érzem, hogy megtört valami és hiszem, hogy egy új impulzus most többet tud segíteni a csapaton, mint én. Az utolsó három mérkőzésre sok sikert kívánok a csapatnak” – nyilatkozta Kandó Róbert.
 
A Hódmezővásárhelyi FC jelenleg a tabella 14. helyén áll 42 ponttal.
 
Most hétvégén a Monor ellen folytatódik a bajnokság a kék-sárgák számára, majd május 23-án a Dabas otthonába látogat a csapat, a szezont pedig május 30-án, hazai pályán a Dunaújváros ellen zárul."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC