nb1.hu

Edzői értékelések a Fradi II-Győri ETO mérkőzésről

Budapest - Lipcsei Péter csapata megpecsételhette a szebb napokat is megélt Győri ETO sorsát!

Az NBIII. Nyugati-csoportjának 29. fordulójában a listavezető ferencváros II. együtteséhez látogatott a feljutásért harcoló győriek. A találkozó eslő félidejében nem született gól, de a második játékrészben felpörögtek az események. Rögtöj a játékrész elején vezetést szereztek a vendégek, Vankó talált a ferencvárosiak hálójába. A csereként pályára lépő Dragóner Filip egyenlített a 70. percben, majd nemsokkal később létszámelőnybe került az ETO, miután Gőbölöst kiállított a játékvezető. Az utolsó pillanatokban érkezett a hidegzuhany a győriek számára, amikor Popov érkezett és állította be a végeredményt. Nem elképzelhetetlen, hogy ezzel a győzelmével elütötte a Ferencváros a Győrieket a feljutástól, hiszen már 9 pontos hátrányban állnak a Mosonmagyaróvár mögött.

"Lipcsei Péter: – A látottak alapján megérdemelten nyertünk, jobban akartuk a győzelmet, mint a vendégek.

Bekő Balázs: – Legszívesebben nem mondanék semmit, mert csak baj lenne belőle. Legyen elég annyi, hogy saját magunkat vertük meg." – az edzői értékeléseket a Kisalföld online tett közzé.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC