DVTK: bővebb állománnyal kezdenek - NB3.hu
NB III-as focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB2 logó

DVTK: bővebb állománnyal kezdenek

Simon Zoltán - 2021. January 03. Sunday 14:01
Nagyon közel vannak a veszélyes zónához.
Kép forrása: DVTK
A 13. helyen zárt a DVTK második csapata a Keleti csoportban, de csak 2 pontra van a veszélyt jelentő 15., helyezéstől.
 
Zsivoczky Gyula vezetőedző a klub honlapjának elmondta, hogy az őszi eredményeket tekintve vegyes a kép. Előzetesen 24 pontot tervezett, amit el is értek. A megélt 21 találkozó során voltak szép győzelmek, néhány sikerként megélt döntetlen, de egy-két elgondolkodtató vereség is becsúszott, ami talán a fiatalság hullámzó teljesítményére is visszavezethető.
 
„Mindig van hová fejlődni, látjuk a hibáinkat, amelyet a nagyon keménynek ígérkező tavaszi szezonban igyekszünk kijavítani. Nem téveszthetjük szem előtt, hogy két pontra vagyunk attól a veszélyeztetett zónától, amit mindenképpen szeretnék elkerülni. Egy tudatos és eredményes felkészülést kívánok a csapattal elvégezni. A januári-februári programunk összeállít, erős ellenfelekkel fogunk találkozni a téli időszakban. Nagyon fontos lenne, hogy ezek a játékosok még a képzés részeként is dolgozzanak velünk, emellett pedig a felnőtt mezőnybe is be tudjanak kapcsolódni. Komplex munkát szeretnék elvégezni a stábommal, amihez szerencsére minden feltétel adott nálunk.”
 
Az U19-es korosztály és az NB III-as csapat harmonikusan működik együtt a DVTK Labdarúgó Sportakadémián. Most az a legfontosabb, hogy átértékeljék a mögöttünk hagyott időszakot, és kialakítsák a tavaszi keretet. Zsivoczky Gyula szerint a jelenleginél bővebb állománnyal kezdik meg januárban a munkát, a lekötött felkészülési mérkőzéseken pedig a felkerülő játékosok számára is több lehetőséget kívánnak biztosítani. Az NB III-as bajnokság február utolsó hétvégéjén folytatódik, a nyitó fordulóban a DVTK tartalék a Sajóbábonnyal találkozik hazai körülmények között.
LEGFRISSEBB HÍREK
2022. 08. 11. 23:09

Légiósaink: Gyurcsó gólt szerzett, Szalai Ádám tizenegyest hibázott

Több magyar játékos is örülhetett.
2022. 08. 11. 22:49

Kisvárda-Molde: volt esély a csodára

Az első félidő remekül sikerült a Várdának.
2022. 08. 11. 22:10

Sérülés: mágneses rezonanciás vizsgálaton van túl Kalmár Zsolt

A legújabb fejlemények.
2022. 08. 11. 21:46

Újpest: elhunyt a klublegenda

56-szor szerepelt a magyar válogatottban.
2022. 08. 11. 17:46

Súlyos betegség: megjárta a poklok poklát a gyirmóti játékos - reakció

Gyógyíthatlan betegség is felmerült.
2022. 08. 11. 10:50

Hatszoros bajnokcsapat ütötte ki a Haladást - részletek

Akad "enyhítő körülmény" is.
2022. 08. 11. 19:31

Veszprém: megvan az új "hazai" pálya - részletek

Hivatalos bejelentés.
2022. 08. 11. 13:40

III. Kerület: rutinos játékos érkezett - reakciók

Hét év után váltott csapatot.
2022. 08. 11. 21:05

Magyar csapattársat kapott Nikolics Nemanja

Az 5-szörös magyar válogatott játékos is Törökországba igazolt.
2022. 08. 11. 20:49

Petrocub-Vidi: ismét remekelt a fehérváriak gólvágója

Dárdai is dicséretet érdemel.
2022. 08. 10. 18:15

Győr: a Honvédtól érkezett korosztályos válogatott védő

Hivatalos bejelentés.
2022. 08. 10. 12:46

Békéscsaba: változott a hétvégi meccs időpontja

A bajnokesélyeshez látogatnak.
2022. 08. 10. 18:39

Putnok-Sényő: döntőnek bizonyult a kiállítás - reakciók

Értékeltek a vezetőedzők.
2022. 08. 10. 13:17

Vasas: változott a DEAC elleni meccs időpontja

Indokolták a döntést.
2022. 08. 11. 20:04

Megtalálta új csapatát Nikolics Nemanja

Ismét külföldön futballozhat.
2022. 08. 11. 19:02

Újpest: szerződésbontás - részletek

Hivatalos bejelentés.
2022. 08. 11. 18:25

FTC: Oroszországban téma lett Csercseszov esetleges távozása

Többen is elmondták a véleményüket erről.
2022. 08. 11. 18:05

Magyar Kupa: súlyos büntetéseket osztott ki az MLSZ

A Mezőkövesd légiósát is eltiltották.
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA - KELET
1BVSC-Zugló6
2Kisvárda Master Good II.6
3Putnok FC6
4BKV Előre6
5FC Hatvan4
6Aqua-General Hajdúszoboszló4
7DVTK II.3
8Facultas-Tiszafüredi VSE3
9DEAC3
10Körösladányi MSK3
11Pénzügyőr SE3
12DVSC II.3
13Füzesgyarmati SK3
14Vasas FC II.1
15Karcagi SE1
16Jászberényi FC1
17Sényő-Carnifex FC1
18Termálfürdő FC Tiszaújváros0
19Békéscsaba 1912 Előre II.0
20Eger SE0
TABELLA - KÖZÉP
1Hódmezővásárhelyi FC6
2Iváncsa KSE6
3Majosi SE6
4Dunaújváros4
5Budapest Honvéd-MFA II.4
6Makó FC4
7PTE-PEAC3
8Balassagyarmati VSE3
9Ferencvárosi TC II.3
10Szolnoki MÁV FC3
11Meton-FC Dabas SE3
12ESMTK3
13Szekszárdi UFC3
14Ceglédi VSE3
15Paksi FC II.2
16Bánk-Dalnoki LA1
17Monor0
18MTK Budapest II.0
19Újpest FC II.0
20Kecskeméti TE II.0
TABELLA - NYUGAT
1ETO Akadémia6
2Practical VLS Veszprém6
3Kelen SC6
4Érdi VSE6
5Gyirmót FC Győr II.4
6Puskás Akadémia FC II.4
7ZTE FC II.4
8Budaörs3
9MOL Fehérvár FC II.3
10Tatabányai SC3
11FC Nagykanizsa3
12Technoroll Teskánd KSE3
13Komárom VSE1
14Bicskei TC1
15III. Kerületi TVE1
16Móri SE1
17Zsámbéki SK1
18Csornai SE0
19Kaposvári Rákóczi FC0
20Balatonfüredi FC0
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!