Drámai végjáték a Fradi meccsén - reakció - NB3.hu
NB III-as focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB2 logó

Drámai végjáték a Fradi meccsén - reakció

Juhász Gergely - 2021. November 15. Monday 12:56
Nem jött jól a piros lap.
Kép forrása: fradi.hu
A FERENCVÁROS BESZÁMOLÓJA:
 
,,Az NB III Közép csoportban szereplő FTC II a bajnokság 17. fordulójában a találkozót megelőzően 17. helyen álló Vác vendégeként lépett pályára.
 
A mieink jól kezdték a találkozót, rögtön az elején Vida góljával szerezték meg a vezetést (0-1). A lendület nem fogyott el, így nem sokkal később N. Mazzonetto révén meglőttük a másodikat is (0-2). A folytatásban is meg voltak a lehetőségeink, de ezeket nem tudtuk kihasználni, ellenben a Vác egy hibát kihasználva szépíteni tudott (1-2). Még a szünet előtt Könczey szemfüles góljával sikerült visszaállítanunk a kétgólos különbséget (1-3).
 
Nem jöttünk ki jól a második félidőre, sok volt az egyéni, ki nem kényszerített hiba. 20 perccel a vége előtt Alessio Mazzonetto megkapta második sárga lapját, így emberhátrányban kellett védekezünk a hátralévő időben. A mieink mindent megtettek a győzelem érdekében, de egy pontrúgást követően előbb szépített a hazai együttes, majd a hajrában egy beadás után harmadszor is eredményes volt, ezzel kialakította a 3-3-as végeredményt.
 
A találkozó után csapatunk vezetőedzője, Borbély Balázs értékelt.
- Fontos volt, hogy jól kezdtük a találkozót, gyorsan megszereztük a vezetést, majd meglőttük a második gólunkat is. Ezután is voltak helyzeteink, de nem voltunk elég pontosak, az ellenfél pedig egy középpályán elkövetett hiba után visszajött a meccsbe. A szünet után akadozott a játékunk, ráadásul 20 perccel a vége előtt emberhátrányba is kerültünk, így nem volt egyszerű dolgunk. A emberelőnyt sikerült kihasználniuk, a kiállítás alapvetően befolyásolta a végeredményt.
 
Borbély Balázs tanítványai legközelebb november 21-én, vasárnap 11.00-kor lépnek pályára, amikor a Paksi FC II-t fogadják az FTC-MVM Népligeti Sportközpontban."
 
Férfi labdarúgás, NB III Közép csoport, 17. forduló
Vác – FTC II 3-3 (1-3)
 
FTC II: Kovács – Juhász, Könczey, Leandro, Godányi – A. Mazzonetto, Varga, Pintér – Vida, N. Mazzonetto, Lisztes.
Vezetőedző: Borbély Balázs
 
Gólok: Vida, N. Mazzonetto, Könczey
 
Piros lap: A. Mazzonetto
LEGFRISSEBB HÍREK
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA - KELET
TABELLA - KÖZÉP
TABELLA - NYUGAT
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!