Drámai hajrá: saját magát verte meg az osztályozón az Amatőr Kupa-győztes - NB3.hu
NB III-as focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB2 logó

Drámai hajrá: saját magát verte meg az osztályozón az Amatőr Kupa-győztes

Nagy Benjámin - 2022. June 06. Monday 11:22
Kemény lehet majd a visszavágó.
Kép forrása: Facebook/Teskánd KSE

 

AZ IDEI AMATŐR KUPÁT MEGNYERŐ SZEGEDI VSE BESZÁMOLÓJA:

 

"Az első osztályozó mérkőzésünket játszottuk le vasárnap késő délután Mórahalmon a Let's Do It Technoroll Teskánd KSE csapata ellen és bár szinte az egész meccs folyamán irányítottuk a játékot és többször is vezettünk, végül a Zala megyei bajnok távozhatott boldogan a pályáról."

 

Kissé szeles, de napos időben kezdődött az összecsapás, melyen azonnal próbáltunk magunkhoz ragadni a kezdeményezést és már az első pillanatokban meg volt a lehetőségünk arra, hogy előnyhöz jussunk: az 1. percben Kormányos laposan adta be a labdát Amăriuţeinek, aki azonban már nem tudta a megfelelő erővel a kapuba tessékelni a labdát. Szinte az egész első félidőre igaz volt, hogy nyomtuk a Teskánd csapatát és folyamatosan próbáltunk kezdeményezni. A 30. percben Amăriuţei futotta le ellenfelét egy jobb oldalon indított támadás során, majd körülbelül 5 méterről ügyesen helyezve juttatta a labdát a hálóba, megkerülve a zalai hálóőrt: 1-0. A félidő vége előtt még meg volt a Teskánd számára is a lehetőség, hogy egyenlítsen, de Czirják rosszul kiütött labdájára azonnal lecsapott Bailo, akinek lövését a gólvonalon álló Mészárosnak sikerült az utolsó pillanatban hatástalanítani. Az első játékrész utolsó pillanataiban még Taçi brillírozott egyet Csamangó baloldali passza után, de végül csatárunknak sikerült kihagynia az adódó ordító helyzetet.

 

A második félidő legelején újból Taçi szerezhetett volna gólt, de a 25 méterről megeresztett lövése a keresztlécről pattant a játéktéren kívülre. Az 55. percben Amăriuţeihez került a labda, amellyel azonnal megindult a kapu felé és az első góljához hasonlóan higgadtan tolta el a jétékszert Pergel Dávid kapus mellett: 2-0. A kétgólos hátrány akár el is keseríthette volna a zalaiakat, de nem ez történt, ugyanis a második gólunkat követő első támadásból sikerült szépítenie a kék mezes csapatnak: a kapura lőtt labdát Czirjáknak csak kiütni sikerült és a lepattanóra érkező Pergel Bence pedig azonnal a léc alá vágta a játékszert: 2-1. A 65. percben aztán még jobban sikerült megnehezítenünk a saját helyzetünket, ugyanis Mészáros Zoltánnak – aki korábban már kapott egy sárga lapot reklamálásért – csak szabálytalansággal sikerült megállítania a tizenhatoson belül a kapura törő Bontó Marcellt, ezt a megmozdulást pedig Kovács játékvezető tizenegyessel és egy újabb sárga lappal jutalmazta, melynek köszönhetően Mészárosnak véget ért a mérkőzés és így emberhátrányba kerültünk. A büntetőt Bailo Dávid végezte el sikeresen, a jobb alsó sarokba juttatva a labdát, elérve ezzel a két gólos hátrányból való egyenlítést csapata számára: 2-2. Természetesen ez pozitív hatással volt a Teskánd számára, de mi sem veszítettük el a küzdőképességünket. A 76. percben Amăriuţei vett át egy labdát a tizenhatos előterében, majd tökéletes mozdulattal juttatta el a játékszert Taçinak, akinek csavart lövése a hosszúba érkezett, újból előnyhöz juttatva a szegedi gárdát: 3-2. Tíz perccel a vége előtt sajnos Kovács játékvezetőnek sikerült a meccs végkifejletét is befolyásoló döntést hoznia azzal, hogy egy az SZVSE számára ziccer helyzetben szabálytalanságot fújt (nem alkalmazva az előnyszabályt), megakasztva ezzel szinte biztosan góllal végződő támadást. Az eseményeket már Paksi Péter vezetőedző sem tudta feldolgozni és miután meglehetősen vehemensen reklamált, a játékvezető azonnali piros lappal a lelátóra küldte őt. A szabadrúgás elvégzése után Beretka törhetett kapura, de emelt lövése végül kicsivel a kapu felett zúgott ki a játéktérről. Rögtön ezután Amăriuţei még az előzőnél is nagyobb helyzetbe került: Beretkával együttműködve végül szabadon lőhetett a kapura, de a teskándi hálóőrnek sikerült valahogy kiszednie a labdát a léc alól. A hideg zuhany aztán a 90. percben érkezett számunkra: a számtalan kihagyott helyzetünk után egy beívelést követően Pergel Bencéhez került a labda, akinek innentől már nem volt nehéz dolga, hiszen csak az üres kapuba kellett juttatnia a játékszert: 3-3. A hosszabbítás harmadik percében aztán megtörtént az, amit néhány perccel azelőtt nem tudtunk volna elképzelni: a Teskánd csapatának sikerült – a mérkőzés során először – a vezetést is megszerezni, miután Pergel Bence a leshatárról lőtt a kapunkba: 3-4.

 

Sajnos javításra már nem volt időnk, mivel a találatot követően azonnal lefújásra került a találkozó. Természetesen minden szegedi játékos hihetetlen csalódással vonult le a pályáról, hiszen egészen az utolsó percekig a kezünkben tartottuk a mérkőzést és semmi nem mutatta azt, hogy ilyen végkifejlete lehet majd az összecsapásnak. Csüggednünk azonban nem szabad, hiszen sikerült így is 3 gólt lőnünk és egészen a végéig nekünk állt a zászló, így minden esélyünk meg van arra, hogy a jövő héten a visszavágón olyan eredményt érjünk el, amely elég lehet a harmadosztályba való feljutáshoz: elsősorban védelmi hibáinkat kell részletesen kielemezni és kicsit rendet rakni a fejekben, hogy a második mérkőzésen a döntő pillanatokban ne kövessünk el hasonló hibákat.

 

Szegedi VSE PizzaMonster - Let's Do It Technoroll Teskánd KSE 3-4 (1-0)
Megyei I. osztályozó mérkőzés, 1. forduló
2022. június 5. (vasárnap) 17:30
Mórahalom, Mórahalom Sportcentrum
Játékvezető: Kovács Imre, asszisztensek: Volentics Erik János és Halmai Kristóf, tartalék-játékvezető: Nagy Attila László

Szegedi VSE PizzaMonster: Czirják, Kormányos, Csamangó, Mészáros, Rádai G., Káposzta, Pócs, Fülöp, Beretka, Amăriuţei, Taçi
Cserék: Fülöp helyére Papp Á. (70') és Káposzta helyére Plichta (70'). Vezetőedző: Paksi Péter

Let's Do It Technoroll Teskánd KSE: Pergel D., Simonfalvi, Nagy R., Hetesi, Molnár, Major, Bolla, Bailo, Bontó, Nagy M., Pergel B.
Cserék: Nagy M. helyére Boronyák (83'). Vezetőedző: Pergel Attila

Gólszerzők: Sorin-Ionuţ Amăriuţei (SZVSE) 30', 55', Pergel Bence (Teskánd) 57', 90', 93', Bailo Dávid (Teskánd) 66' és Andi Taçi (SZVSE) 76'
Sárga lapok: Bolla László (Teskánd) 68', Papp Ádám Tibor (SZVSE) 75' és Csamangó Tibor (SZVSE) 93'
Piros lapok: Mészáros Zoltán (SZVSE) 65' és Paksi Péter (SZVSE) 80'"

LEGFRISSEBB HÍREK
2022. 09. 26. 14:43

Nemzetek Ligája: önbizalomtól duzzadó nyilatkozat az angol kapitánytól

Inoghat a kispad alatta.
2022. 09. 26. 13:31

Kecskemét-Fradi: bánkódhat, aki halogatta a jegyvásárlást

A jó hangulat garantált.
2022. 09. 26. 12:39

Szalai Ádám csodagólja Puskás-díjat érhet? - reakció

Nem kertelt az egykori szövetségi kapitány.
2022. 09. 26. 12:12

Magyarország-Olaszország: az MLSZ figyelmeztetése

Fontos információkat közölt a szövetség.
2022. 09. 26. 11:30

Csákvár: a Puskás Akadémiától érkezett szakember - reakció

Változás a szakmai stábban.
2022. 09. 25. 17:46

Enyhített az MLSZ a négy meccsre eltiltott játékos ügyében

Már ott lehet az MTK-ETO-n.
2022. 09. 26. 14:02

Puskás Akadémia-Érd: kiakadt az érdi edző - reakció

Célkeresztben a játékvezető.
2022. 09. 25. 18:22

Parádézott a Dunaújváros, a DEAC és a Karcag - eredmények, tabellák

Veretlen maradt az Iváncsa és a BVSC-Zugló is.
2022. 09. 26. 11:01

Svájc: bejelentés Szabicsék utódjáról

Nagy gödörben van a csapat.
2022. 09. 26. 10:26

Magyarország-Olaszország: a magyar szurkolók közleménye

Fontos kérésük is van.
2022. 09. 25. 14:26

ETO: öt és fél év után távozott a 157 tétmeccsen játszó csatár

Hivatalos bejelentés.
2022. 09. 24. 19:31

Budafok: kiderült, miben fejlődött az együttes az edzőtábor után - reakció

Remek hetet tudhat maga mögött Mátyus János együttese.
2022. 09. 25. 14:05

Baloteli betalált, előnyből kapott ki a Loki és az ETO - eredmények, tabellák

A Puskás Akadémia nyerte a forduló rangadóját.
2022. 09. 24. 16:21

Rangadót játszik az Érd, idegenben játszanak Horváth Ferencék

A Balassagyarmat nélkül folytatódnak a küzdelmek a Közép csoportban.
2022. 09. 26. 09:46

Dunaszerdahely: válogatott légiós távozott - reakció

Emlékezetes marad a bemutatkozása.
2022. 09. 26. 09:19

Hollandia: eldőlt a magyar kapusedző sorsa

Hivatalos bejelentés.
2022. 09. 26. 07:26

Magyarország-Olaszország: Szalai Ádám megelőzi Puskást, Rossi és a Honvéd-Vidi emléke

Nem kicsi a tét.
2022. 09. 26. 06:32

Hétfői foci: Magyarország-Olaszország a csoportgyőzelemért

Az angolok a németeket fogadják.
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA - KELET
1BVSC-Zugló25
2Putnok FC19
3DEAC18
4Pénzügyőr SE18
5Körösladányi MSK18
6Aqua-General Hajdúszoboszló17
7Kisvárda Master Good II.15
8Füzesgyarmati SK14
9Facultas-Tiszafüredi VSE14
10Karcagi SE13
11DVSC II.13
12BKV Előre12
13Vasas FC II.12
14Eger SE10
15DVTK II.9
16Sényő-Carnifex FC8
17Termálfürdő FC Tiszaújváros8
18FC Hatvan7
19Jászberényi FC4
20Békéscsaba 1912 Előre II.3
TABELLA - KÖZÉP
1Iváncsa KSE25
2Hódmezővásárhelyi FC22
3ESMTK22
4Dunaújváros21
5Majosi SE17
6Újpest FC II.15
7Budapest Honvéd-MFA II.14
8MTK Budapest II.13
9Balassagyarmati VSE13
10Szekszárdi UFC13
11Meton-FC Dabas SE12
12Makó FC11
13PTE-PEAC10
14Ferencvárosi TC II.10
15Ceglédi VSE9
16Paksi FC II.9
17Szolnoki MÁV FC6
18Kecskeméti TE II.6
19Bánk-Dalnoki LA4
20Monor1
TABELLA - NYUGAT
1Practical VLS Veszprém22
2Puskás Akadémia FC II.21
3Tatabányai SC20
4FC Nagykanizsa19
5Érdi VSE18
6III. Kerületi TVE16
7Kelen SC15
8Budaörs13
9Kaposvári Rákóczi FC12
10ETO Akadémia12
11MOL Fehérvár FC II.12
12Komárom VSE12
13Gyirmót FC Győr II.12
14ZTE FC II.11
15Bicskei TC10
16Balatonfüredi FC8
17Csornai SE7
18Technoroll Teskánd KSE6
19Móri SE5
20Zsámbéki SK1
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!