nb1.hu

DPASE: Négy utánpótláskorú talentum a felnőtt keretben

Dunaújváros – A 25-szörös válogatott Hamar István fia is a kiválasztottak között.

A DPASE 2015 őszén indította el Talentum programját. Ennek keretein belül, minden héten, egy napon, a programba bekerült korosztályos játékosok közül (az U17 és U19-es korosztályokból) néhányan a felnőtt csapattal edzenek valamint a versenyidőszakban minden második héten, szerdán, játéklehetőséget kapnak a csapat felkészülési mérkőzésein.

 

 

A program segítségével, már az idei szezon kezdetén is négy tehetséges utánpótláskorú játékos került fel teljes körű tagként a felnőttek keretébe – adta hírül a klub honlapja.

 

Egyikük a dunaújvárosi születésű védő, Hompót Dániel aki partneregyesületünben a Baracs SE-ben kezdte a labdarúgást. 2011. augusztusában igazolt át hozzánk és azóta folyamatosan tagja klubunknak.

 

Hamar István középpályás, a 25-szörös válogatott labdarúgó Hamar István fia, 2015 nyarán a Sándor Károly Akadémiáról érkezett. A tavalyi szezonban úgy szerzett 15 gólt, hogy a tavaszi szezonban sérülés hátráltatta.

 

Tóth Ákos védő Novák Zsombor középpályás 2 éve erősítik korosztályos a DPASE csapatait. Utóbbi 39 góljával a góllövőlista 3. helyén végzett az elmúlt idényben.

 

A 2015-16-os szezonban mindannyian a II.osztályú U17-es bajnokcsapat tagjai voltak.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC