nb1.hu

Debreceni derbi: nagyon súlyosan megsérült a Loki magyar tehetsége

Műtét és hosszú kihagyás vár rá.

Hétközi fordulót rendeztek szerdán az NB III-ban. A Keleti csoportban a DEAC a DVSC második csapatával csapott össze a Nagyerdei Stadionban. A debreceni derbi 1-1-es döntetlennel végződött. A vezetést a második félidő derekán a Loki szerezte meg Kalafat góljával. Sokáig úgy festett, hogy a Loki megszerzi a három pontot, aztán a 95. percben Sidibe egy tizenegyest gólra váltott, ezzel kialakult az 1-1-es végeredmény.
 
A hazai csapat mesterének, Szűcs Jánosnak sérülés miatt az első félidőben két kényszerű cserét is végre kellett hajtania: Füzfői és Kovács Róbert is megsérült. Kovács állapota tűnt súlyosabbnak, hiszen ő csak hordágyon tudta elhagyni a pályát.
 
A DVSC ma kiadott egy közleményt Kovács sérüléséről:
 
"Sajnos nem múlt el súlyos sérülés nélkül a szerdai DVSC II-DEAC NB III-as bajnoki mérkőzés. Az első félidő közepén egy összerúgás után lent maradt a kis Loki védője, Kovács Róbert, az pedig egyből látszott, hogy nagy a baj.
 
Kovács Róbert többszörös szárkapocscsont és sípscsonttörést szenvedett. A játékosra természetesen műtét és hosszú kihagyás vár."
 
A DEAC egyébként a második helyen áll a tabellán, míg a kis Loki a 13. pozícióban áll. 
 
NB III., Keleti csoport, 34. forduló.
DVSC II.-DEAC 1-1 (0-0).
Nagyerdei Stadion, 400 néző, vezette: Lovas L.
DVSC II.: Szabó S. – Tordai, Kovács G., Kovács R. (Nagy R., 32.), Fábián, Füzfői (Zahuczky, 22.), Székelyhidi (Gomes, 88.), Sipos, Balla M., Kalafat, Batai. Vezetőedző: Szűcs János.
DEAC: Tóth D. – Lakatos, Ujvárosi, Orosz – Jankelic (Székely, 65.), Sárosi (Trencsényi, 78.), Soltész, Rauf – Sándor, Szabó L. (Csányi, a szünetben), Tochukwu (Sidibe, 65.). Vezetőedző: Sándor Tamás.
Gól: Kalafat (63.), illetve Sidibe (95., 11-esből)

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC