nb1.hu

DEAC: pozitív tapasztalatok

Nem foglalkoznak a pletykákkal.

Az nb3.hu-n is beszámoltunk már arról, hogy az NB III Keleti csoportját vezető DEAC játékosai megkezdték a közös edzéseket. Schön László vezetőedző elmondta, a debreceni együttes tagjai figyelnek a különböző előírásokra. A tréner hozzátette, érződött a futballistákon a hosszabb kihagyás, ennek ellenére pozitív tapasztalatokkal gazdagodott a tréningek során.
 
"A futballisták és a szakmai stáb tagjai is átestek a koronavírus-teszten, szerencsére az eredmények negatívak lettek. Az edzések előtt kötelező lázmérés zajlik. A fiúk nem használhatják az öltözőt, tartják az ideális távolságot, valamint a kézfogások is elmaradnak. Akinek bármilyen egészségügyi problémája van, nem jöhet ki a pályára. Ezen a héten hétfőn, kedden és szerdán tartottunk edzéseket, csütörtökön és pénteken otthon készülnek a játékosok. Délelőttönként két, délutánonként pedig egy csoport tréningezett. Pozitív tapasztalatokkal gazdagodtam, bár a srácokon érződött a hosszú kihagyás, ami nem meglepő, ha nincs meg a kellő mennyiségű labdaérintés. Ám a javulás ebből a szempontból is érzékelhető. Mindenki örömmel vágott bele a munkába, nagyon vártuk már ezt a lehetőséget” – nyilatkozta Schön a deac.hu-nak.
 
Azzal kapcsolatban, hogy mikor folytatódhat a küzdelem a harmadosztályban, még nem kaptak hivatalos információt a csapatok. Schön László a különböző pletykákkal nem szeretne foglalkozni.
 
"Különböző pletykákat ugyan hallottunk, de ezekkel nem érdemes foglalkozni. Várjuk a bejelentést. Abban biztos vagyok, hogy a legjobb döntést fogják meghozni az elöljárók ebben a helyzetben" – mutatott rá a szakember.
 
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC