nb1.hu

DEAC: négyszeres magyar bajnok játékos érkezett

Rutinos futballistával erősítettek a debreceniek.

Az NB III Keleti csoportjában a második helyről várhatja a DEAC a tavaszi folytatást. A csapat hátránya csupán 2 pont a listavezető Füzesgyarmattal szemben. A debreceni alakulatnál abban bíznak, hogy az együttes a következő szezonnak már az NB II-ben vághat neki. A feljutás kivívásában Rezes László is főszerepet vállalhat, a 32 éves játékos érkezését kedden jelentette be a hajdúsági alakulat. A középpályás komoly eredménysorral rendelkezik, hiszen négyszer nyerte meg a magyar bajnokságot, emellett háromszor a Magyar Kupában is aranyérmet szerzett. Íme a DEAC honlapunknak küldött közleménye Rezes szerződtetéséről:
 
"Jelentős NB I-es múlttal rendelkező játékost igazolt a Debreceni Egyetem labdarúgócsapata. A 32 éves középpályás meghatározó tagja lehet a feljutásért küzdő együttesnek.
 
Rezes Lászlóval erősített a DEAC labdarúgócsapata. A középpálya több posztján bevethető 32 éves játékos jelentős NB I-es múlttal rendelkezik, hiszen 82 bajnokin lépett pályára az élvonalban. Tizenegy nemzetközi találkozón is szerepet kapott, a DVSC labdarúgójaként Bajnokok Ligája és Európa-liga selejtező-mérkőzéseken játszott, többek között a Club Brugge, a BATE Boriszov, a PSV Eindhoven és a Basel ellen futballozott. Az élvonal mellett 114 NB II-es bajnoki is van a háta mögött.
 
Rezes László egyébként a DVSC utánpótlásában nevelkedett, majd 2006-ban felkerült az első kerethez. Nyolc éven keresztül volt a Loki játékosa, közben kölcsönben szerepelt a Kecskemét és a Vasas csapatában is. 2014-ben Nyíregyházára igazolt, onnan tért vissza, és mostantól a DEAC sikerért küzd.
 

Élő közvetítés az átigazolási szezon hajrájáról – hosszabbított a válogatott védő, a ZTE-nél konganak a vészharangok – NB1.hu

„Beindult az átigazolási szezon, hírek szempontjából meg már hetekkel ezelőtt. Eddig az nb1.hu, nb2.hu, nb3.hu oldalainkon külön vezettük a fejleményeket, melyek a linkekre kattintva bármikor elérhetőek. A tematika nem változik, a kizárólag NB II-es, NB III-as hírek továbbra is az adott oldalakon jelennek meg, ebben a hírfolyamban viszont minden fejlemény megtalálható percről percre, részletekért viszont érdemes a bejegyzésekre kattintani.

A négyszeres magyar bajnok, háromszoros Magyar Kupa-győztes középpályás úgy érzi, jó helyre került, és már nagyon várja a tavaszi szezont.
 
– Nagyon örülök, hogy ismét debreceni csapatban futballozhatok – kezdte Rezes László. – Nem ismeretlen számomra a társaság, hiszen több labdarúgóval korábban már együtt játszottam, igaz, azóta eltelt jó pár év. Az, hogy ismerjük egymást, csak előnyt jelenthet a célunk elérésében, az NB II-es feljutásban. Szerintem erre minden esélyünk megvan. Ősszel már készültem együtt a gárdával, mivel szeptemberben jöttem el Nyíregyházáról, és utána lehetőséget kaptam, hogy rendszeresen járjak edzésekre, így nem estem ki a ritmusból. Már akkor felmerült a leigazolásom, ám adminisztrációs okok miatt erre csak most kerülhetett sor. Tavaly jártam ki a DEAC meccseire, megnéztem a csapatot, nagyon tetszett, amit láttam. Azt gondolom, jó helyre kerültem, amikor edzésre megyek, a pálya mellett családokat, gyerekeket látok, és ez a közeg nagyon megfogott. Várom már a tavaszi szezont. Tizenkét bajnoki meccs áll előttünk, a két pont hátrány hamar ledolgozható. Fontos a jó rajt, és onnantól nincs megállás.
 
A DEAC labdarúgószakosztályának vezetője, Pöszmet Tibor szerint Rezes László sokat tud majd hozzátenni ahhoz, hogy a csapat elérje célját.
 
– A szakmai stábbal egyeztetve fontos volt, hogy a támadó szekcióba, illetve szélre igazoljunk valakit – fogalmazott Pöszmet Tibor. – Rezes László személyében olyan játékost találtunk, aki több poszton bevethető, mérkőzéseket tud eldönteni, veszélyesek a pontrúgásai és képes váratlan megmozdulásokra. Laci már edzett velünk az előző szezonban, megismertük, ő is minket, és egymás mellett döntöttünk. Abban biztos vagyok, hogy a csapatba nem csak a futballtudása miatt illik. A tapasztalata, emberi értékei mellett is tökéletes tagja lesz a DEAC-családnak. Nem ismeretlen a közeg számára, hiszen több játékossal régebben is együtt futballozott. Reméljük, segít a céljaink elérésében, és mi is tudjuk támogatni abban, amit a labdarúgásban szeretne még elérni, megmutatni az aktuális értékeit, akár a debreceni közönségnek is – zárta szavait a szakosztályvezető."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC