DEAC-Loki: csak az egyik legenda örülhetett - helyszíni riport - NB3.hu
NB III-as focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB2 logó

DEAC-Loki: csak az egyik legenda örülhetett - helyszíni riport

NB3.hu - 2021. November 02. Tuesday 20:39
Bár neki sem volt felhőtlen az öröme.
Kép forrása: deac.hu
Ellenfelek, de nem ellenségek - ezt lehetett érezni a DEAC-kis Loki mérkőzésen a Dóczy utcai stadionban. A meccs előtt kedélyesen elbeszélgettek egymással a két klub játékosai, szakvezetői. Persze ez nem okozott meglepetést, hiszen a két cívisvárosi csapat között nincs akkora rivalizálás, mint egyéb városi rangadók főszereplői között. A lelátón Herczeg András személyében a debreceni futball egyik élő legendája is feltűnt. A rutinos szakember Huszti Szabolcsék távozása után a DVSC-nél szakmai tanácsadói tisztséget tölt be, ezúttal pedig a tehetségeket figyelhette.
 

A vendégeknél olyan futballisták kerültek be a kezdőbe, akik néhány éven belül a nagy csapatban is szóhoz juthatnak. Végig a pályán volt például az a Szujó Attila, aki egy nappal a derbi előtt az NB I-ben is debütálhatott az MTK stadionjában. Biztosak vagyunk abban, hogy Kenderesi Dávid, Gyönyörű Gergő vagy Sármány Kristóf nem tévedt el a DEAC Sportcampuson, hiszen a három játékos az előző idényben még az egyetemistákat erősítette.
 

Hazai oldalon bőven akadnak olyanok, akik ezer szállal kötődnek a piros-fehér ellenfélhez. Elég csak Sándor Tamás vezetőedzőre gondolni, hiszen játékosként négy bajnoki címet ünnepelhetett a DVSC-vel. Ha Herczeg Andrást élő legendának neveztük fentebb, őt is megilleti ez a titulus. A tréner egyébként ismét a kezdőben szorított helyet a nyáron leigazolt Tochukwunak, aki az utóbbi hetekben a DEAC-szurkolók egyik kedvencévé vált megalkuvást nem tűrő játékával. 
 
A meccs esélyesének a hazai csapat számított, és nem is borult a papírforma. Persze lehet, hogy másképp alakult volna a mérkőzés, ha az elején Baranyai Nimród helyzeténél nem ment nagyot a DEAC kapuvédője, Tóth Dániel. Már az első félidőben több lehetősége volt a házigazdának, valamint többet birtokolta a labdát. A kis Loki sem tétlenkedett, Balla Mátyás gólt is szerzett, de ezt lesről tette, így a szünetben 0-0 állt az eredményjelzőn. 
 
A szünet után már megérkeztek a gólok a hangulatos debreceni létesítménybe. Először Székely Dávid pörgetett a bal alsóba az 57. percben, jó negyedórával később Tochukwu bizonyította be, hogy miért lopta be magát a szurkolók szívébe. Az afrikai légiós megzavarta a vendégek védőjét és kapusát, és igazi lesipuskás csatár módjára lőtte be a labdát. A 3-0-s végeredményt a hosszabbításban Al-Sheraji Rauf Mohamed állította be, aki a tizenhatos környékéről bombázott a jobb alsóba. Érdekesség vele kapcsolatban, hogy nem csak a pályán, hanem az orvosi egyetemen is kiváló teljesítményt nyújt. 
 
A meccs összefoglalója:
 

A stadionba kilátogató szurkolók zöme nem csak a szép időnek, hanem a hazai győzelemnek is örülhettek. Ezzel a sikerrel Sándor Tamás tanítványai stabilizálták a helyüket az élbolyban. A két legenda, vagyis Herczeg András és Sándor Tamás közül utóbbi lehetett boldogabb, bár a siker ellenére nem volt mindennel elégedett a lefújás után. 
 
"Nagyon rosszul kezdtük a mérkőzést, talán az első félidőben nyújtottunk a leghaloványabb teljesítményt idén az NB III-ban. Nem értem, hogy ez miért történt, hiszen mindenki tudja, miért harcolunk. Sokkal agresszívabban játszott az ellenfél, míg mi kényelmesek voltunk. A második játékrészben egy-két játékos megemberelte magát, szívósabban futballozott, és ez ráragadt az egész csapatra. A 3-0 nem adja vissza a meccs képét, hiszen nem volt ennyi a két gárda között, de elég faramuci a helyzet, mivel a végén akár öt vagy hat is lehetett volna közte. Kevesen vagyunk, ám jönnek vissza a sérült játékosaink. Azt a hibát nem akarjuk elkövetni, hogy túl hamar küldjük őket harcba, mivel ezáltal ismét kidőlhetnek a sorba. Bidzilya Anton most is biztató dolgokat csinált, remélem, hamarosan utoléri magát. Szabó Kornélt azért cseréltük be a végén, hogy szokja ezt a tempót. Bízom benne, hogy a folytatásban nem lesz ennyi hiányzónk, így jobban rotálhatunk" - nyilatkozta Sándor Tamás.
 
NB III Keleti csoport 15. forduló
DEAC-DVSC II 3-0 (0-0)
gólszerzők: Székely (57.), Tochukwu (72.), Al-Sheraji Rauf Mohamed (91.)
A DEAC összeállítása: Tóth D. – Soltész, Virág, Jankelic – Sándor T., Spitzmüller, Sárosi (Szabó K. 89.), Al-Sheraji Rauf Mohamed – Bereczki (Trencsényi 73.), Tochukwu (Sidibe 73.), Székely (Bidzilya 79.). Vezetőedző: Sándor Tamás.
DVSC II: Ecsegi – Lénárt, Szujó, Kovács G. (Székelyhidi, 83.) – Baranyai, Gyönyörű, Balla (Gellén, 83.), Sipos (Maruscsák, 63.), Fábián – Kenderesi (Talpalló, 63.), Sármány (Kalafat, 35.) Vezetőedző: Szűcs János. 
LEGFRISSEBB HÍREK
2022. 07. 02. 15:39

Joao Janiero: Számomra ez egy rendkívül izgalmas projekt

A célokról is beszélt a DVSC új vezetőedzője.
2022. 07. 02. 14:38

Felkészülés: nyolcat rúgott a Loki

Győzelemmel debütált az új vezetőedző.
2022. 07. 02. 14:05

Felkészülés: hatot rúgott az Újpest, horvát csapattal meccselt a Kisvárda

Döntetlent játszott a Mezőkövesd a Vasassal.
2022. 07. 02. 12:19

Mezőkövesd: fiatal középpályás érkezett

Hivatalos bejelentés.
2022. 07. 02. 15:06

Felkészülés: a Gyirmót nyerte a szomszédvárak csatáját

Döntetlent játszott az NB II újonca a Budafok ellen.
2022. 07. 02. 11:50

Tiszakécske: rutinos, NB I-es kapus érkezett - reakció

Hivatalos bejelentés.
2022. 07. 02. 16:06

Felkészülés: döntetlent játszottak az érdiek

Az MTK házon belül meccselt.
2022. 07. 02. 10:41

Füzesgyarmat: kilencen távoztak, kilencen érkeztek

Alakul a keret az együttesnél.
2022. 07. 02. 11:07

Az utolsó percekben mentett pontot az FTC BL-riválisa

Elrontották a főpróbát. 
2022. 07. 02. 10:19

Női futsal: tisztes helytállás az Eb-ezüstérmese ellen

A bronzéremért küzdhetnek a lányok. 
2022. 07. 01. 21:21

Ajka, Budafok, Misleny, Óvár, Pécs, Soroksár, Szpari: érkezők!

Próbázók Csákváron. Hivatalos bejelentések!
2022. 07. 01. 17:23

Haladás: tulajdonosváltás - részletek

Hivatalos bejelentés.
2022. 07. 01. 21:41

A Komárom pótolja a Vácot, megvan a Monor és a Gyirmót új edzője

Érkezők Szekszárdon.
2022. 07. 01. 13:39

Tisztogatás Budaörsön: egy keretnyi játékos távozott

Új alapokra helyezik az együttest.
2022. 07. 02. 07:47

Megvan a Kisvárda új csapatkapitánya, nagy együttműködés a Vasasnál

Érkező és hosszabbító a Ferencvárosnál.
2022. 07. 02. 06:32

Szombati foci: hat NB I-es csapat is a pályán

Gőzerővel zajlik a felkészülés.
2022. 07. 01. 22:15

Román balhé a Kisvárdánál, megvan a Loki új klubigazgatója, távozók a Vasasnál

Hivatalos bejelentések.
2022. 07. 01. 20:33

Lilák elleni sikerrel kezdett a Kecskemét - reakció

Öt gól is volt a meccsen.
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA - KELET
1Kolorcity Kazincbarcika SC101
2DEAC83
3BKV Előre74
4Termálfürdő FC Tiszaújváros72
5Aqua-General Hajdúszoboszló70
6Kisvárda Master Good II65
7Sényő-Carnifex FC62
8Újpest FC II57
9Putnok FC56
10Füzesgyarmati SK51
11Békéscsaba 1912 Előre50
12DVTK II50
13Tiszafüredi VSE47
14DVSC II45
15Eger SE44
16Jászberényi FC35
17SBTC31
18Hidasnémeti VSC Polgári Kft.27
19Tállya KSE21
20Törökszentmiklósi FC-Veteriner21
TABELLA - KÖZÉP
1HR-Rent Kozármisleny92
2Balassagyarmati VSE81
3Dunaújváros78
4Budapest Honvéd-MFA II70
5Makó FC69
6Paksi FC II64
7Iváncsa KSE63
8Monor61
9Ferencvárosi TC II59
10Hódmezővásárhelyi FC52
11MTK Budapest II52
12FC Dabas48
13ESMTK47
14Szekszárdi UFC46
15Ceglédi VSE41
16Vác FC39
17B Build Mohács30
18Dabas-Gyón FC30
19Rákosmente FC23
20Gerjeni SK19
TABELLA - NYUGAT
1Credobus Mosonmagyaróvár100
2BVSC-Zugló88
3VLS Veszprém80
4ETO Akadémia67
5Puskás Akadémia FC II66
6Bicskei TC62
7Pápai Perutz FC59
8Tatabányai SC57
9FC Nagykanizsa53
10Kaposvári Rákóczi FC53
11MOL Fehérvár FC II52
12ZTE FC II48
13Balatonfüredi FC47
14Érdi VSE46
15Kelen SC42
16Gyirmót FC Győr II40
17Komárom VSE35
18SC Sopron28
19Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő22
20Tarr Andráshida SC11
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!