nb1.hu

DEAC-BKV Előre: megszületett az év gólja? – videó

Parádézott Sándor Tamás csapata.

Az NB III Keleti csoportjában a DEAC a BKV Előrét fogadta vasárnap délután. A cívisvárosiak 5-0-s győzelmet arattak, nézzük a deac.hu hogyan számolt be a találkozóról:
 
"A DEAC futballistái a BKV Előrét látták vendégül vasárnap délután a harmadosztályban. Sándor Tamás tanítványai várhatták kedvezőbb előjelekkel a találkozót, mivel az előző két forduló során hat pontot szereztek. Ezzel szemben a fővárosiak a legutóbbi négy játéknap során csupán egyszer győztek. Szerencsére Albert Flórián legénysége nem a DEAC Sportcampuson tért vissza a helyes útra.
 
Igazi álomrajtot vettünk, mivel már az első percben megszereztük a vezetést: egy sarokrúgás után a lecsorgó labda Kónya Márk elé került, aki 17 méterről bombázott a bal felső sarokba. Ez a szépségdíjas megmozdulás megadta az összecsapás alaphangját. Ezt követően egy ideig főleg a mezőnyben zajlott a küzdelem, aztán a 18. minutumban Aranyos Mózes fejesével megdupláztuk az előnyünket. A nyáron leigazolt Aranyosnak ez volt az első gólja tétmeccsen a DEAC-ban. Nem sokkal később még jobb pozícióba kerülhettünk volna, ám Kerekes Krisztián elpuskázta a nagy helyzetét. Az első félidő derekán Sándor Tamás meglőtte a szezon egyik legszebb találatát, középpályásunk szögletből tekert a vendégek kapujába. A szünetig már nem módosult az állás, pedig Bereczki előtt ígéretes lehetőség adódott, ám védett a BKV kapuvédője. Fiatal kapusunknak, Ratku Ábel Rolandnak nagyon sok dolga nem akadt a szünetig, csupán egy veszélyes indításnál kellett tisztáznia.
 
A pihenőt követően Kerekes bólintása volt az első említésre méltó jelenet. Örömmel állapíthatták meg a szurkolóink, hogy a tekintélyes előnyünk ellenére sem vettünk vissza, ez pedig meghozta a gyümölcsét. Kerekes szép egyéni alakítás végén ünnepelhetett, végül a 86. percben a csereként beszálló Jankelic zárta le az összecsapást. Egyébként Jankelic is bátran jelentkezhetne egy gólszépségversenyre, ugyanis a tizenhatos közeléből tüzelt, a játékszer pedig a jobb kapufáról pattant be.
 
Ezzel a magabiztos sikerrel sorozatban harmadik alkalommal zsebeltük be a három pontot a bajnokságban."
 
Ahogy a beszámolóból kiderül, Sándor Tamás szögletből szerzett szépségdíjas gólt, íme a középpályás megmozdulása (a videó a góltól indul):
 

NB III Keleti csoport 8. forduló
DEAC-BKV Előre 5-0 (3-0)
DEAC Sportcampus, vezette: Sándor Csaba.
Gólszerzők: Kónya (1.), Aranyos (18.), Sándor T. (24.), Kerekes (66.), Jankelic (86.).

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC