Csőd szélén táncol a nagymultú együttes! - NB3.hu
NB III-as focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB2 logó

Csőd szélén táncol a nagymultú együttes!

NB3.hu - 2016. November 27. Sunday 13:02
Tatabánya - Nem a saját kezükben van a sorsuk!

A Tatabánya komoly anyagi gondokkal küszködik. A nehéz időszak akár csődhöz is vezethet. A nehéz helyzet ellenére a csapat erején felül próbál mindent megtenni a jó bajnoki szereplésért. A bányász csapat technikai vezetője írta le a gárdánál zajló állapotokat a közösségi oldalon írt levelében írta le a nyilvánosságnak.

 

Korábban rengeteg olasz játékosa miatt (és olasz vezetése) volt különleges a Tatbánya, most sajnos rossz helyzete miatt került a középpontba! Veér Zoltán technikai vezető ez mellett azt emelte ki, hogy a tavalyi külföldiektől hemzsegő keretnél idén öt ponttal jobban teljesít a gárda féltávnál-a fent említett körülmények ellenére.

 

Most ebből a széljegyzetből idézünk változtatás nélkül:

 

„Széljegyzet 2016 őszéhez

 

 

 

„- Sokan sok mindent mondanak, tudni vélnek arról, milyen is volt 2016 őszén Tatabányán focizni, focit csinálni. Mindig mindenki nagyon tudja a megoldást, de valójában , amikor cselekedni kell, akkor megbénulnak a kezek-lábak-fejek-bankszámlák.
Pedig talán megérdemelnénk, hogy ne ilyen körülmények között kelljen dolgoznunk, élnünk minden nap.

Nézzük a puszta számokat:

A bajnokság felén vagyunk túl, csapatunk 25 pontot szerzett az első »félidőben«. Pont öttel többet, mint tavaly ilyenkor az ezen a szinten sztárokkal telerakott külhoni keret. Nem mellékesen negyedannyi pénzből – és még azt sem megkapva.
Kilenc meccse veretlen csapatunk, hazai pályán zsinórban négy győzelmet hoztunk, idegenben pedig öt meccse nem győztek le minket. Legutóbb szeptember végén a Csorna örülhetett ellenünk győzelemnek. 5 mérkőzést hozott le a védelem és Szatmári Zoltán kapott gól nélkül, játékosainknak három meccsen nem sikerült betalálni. Egy gólnál többel csak a Kaposvár tudott legyőzni, igaz, mi is csak a Sárvár ellen örülhettünk egynél nagyobb különbségű győzelemnek. Ezzel együtt a kaposvári vereség miatt negatívban maradt a gólkülönbségünk.
21 bajnoki gólunkon hat játékos osztozik. Kiss Károly jelenleg vezeti a góllövőlistát 12 találattal, Katona Attila négyszer, Huszárik Zsolt kétszer, Farkas Viktor, Katona Károly és Rebők Imre egy-egy alkalommal talált be.
Két piros lapot gyűjtöttünk be az ősszel, érdekesség, hogy mindkét meccset megnyertük (Sárvár, Veszprém). Sárga lapjaink voltak azért bőven, de jól elosztva, csak két játékos hagyott ki emiatt meccset (Katona A., Krupánszki). Persze a lapok előbb-utóbb begyűlnek, az első  »tavaszi« fordulóban ketten nem lehetnek majd ott a pályán (Katona K. és Huszárik).

 

„-Véget ért az őszi szezon. Büszkék lehetünk-e rá? Maximálisan. Aki ilyen körülmények között ennél többet ki tudott volna hozni ebből az jelentkezzen, jöjjön és vegye át a helyünket, szívesen engedjük. Mi megtettük, amit tudtunk, amit elvártak tőlünk. Bár ez sokszor szinte elképzelhetetlennek látszott végig játszottuk az őszt, azt gondolom, hogy a 10-es öltözőben mindannyian nyugodtan a másik szemébe tudunk nézni. Minden meccs egy ünnepnap volt, hiszen az, hogy eljutottunk a pályára lépésig, azt jelentette, hogy azon a héten is sikerrel vívtuk meg harcainkat. Együtt, közös erővel, akarattal. A többi nem rajtunk múlik, a Tatabánya FC további sorsa nem a pályán dől el.

 

Ez úton köszönjük mindenkinek ,aki kitartott mellettünk, különösen azoknak, akik ezt a meccseken való jelenlétükkel is megmutatták, bár lennétek többen!

 

 

Jó szerencsét, HAJRÁ BÁNYÁSZ!”

 

 

A fentiek tükrében elmondhatjuk, valóban nehéz időszakot él meg a gárda, de reméljük, hogy  nem történik meg velük az anyagi szempontból  legrosszabb esemény!

LEGFRISSEBB HÍREK
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA - KELET
TABELLA - KÖZÉP
TABELLA - NYUGAT
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!