nb1.hu

Cigánd: lassan lezárják a keretet

A szakmai igazgató nyilatkozott.

Szénay Péter, a Cigánd szakmai igazgatója a következőket nyilatkozta: – A harmadik hét sem úgy sikerült, ahogy terveztem. A tervezett kilenc edzésből a rossz időjárás miatt kihyagytunk hármat. Főleg csütortökon és pénteken a nagy hidegben és szélben nem tudtunk dolgozni, de így több idő volt a mérkőzések elemzésére. A 7 edzés alatt dolgoztunk 440 percet és lejátszottunk 2 edzőmérkőzést.  Kedden a Tarpa ellen lehetőséget kapott a két próbázó kapus és egy támadó. Az eredménnyel nem vagyok elégedett, de próbáltuk a begyakorolt dolgokat alkalmazni. Szombaton a Balmazújváros ellen lehetőséget kapott 22 mezőnyjátékos és 3 kapus. Mindeki kapott lehetőséget, a félidőben teljes sort cseréltem. A játék több periódusával elégedett voltam, majdnem minden taktikai utastást sikerült betartani. Ami nagyon fontos volt, hogy a ellenfél csak két nagyobb helyzetet tudott kialakítani, amiból egyet kihasznált. Tetszett nekem, hogy több játékos bátran támadott és főleg, hogy jól tudtunk labdát tartani. Jövő hétre van tervezve 9 edzés, ezen a héten nem fogunk edzőmérközést játszani. Úgy néz ki, hogy még jönnek új játekosok, de már lassan le fogjuk zárni a keretet.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC