nb1.hu

Cigánd: elérhető az NB III?

Jól járhatnak a csongrádiak.

A CIGÁND SE FACEBOOK-OLDAL AZ ALÁBBI CIKKET KÜLDTE A HONLAPUNKNAK:
 
Hétfőn este a Magyar Labdarúgó Szövetség meghozta a a bajnokságok befejezésével kapcsolatos döntéseit, amely nem mindenki számára lett kedvező, sajnos ez ránk is vonatkozik. Nem objektív döntés született, de ebben a helyzetben nem is születhetett. Ennek függvényében azért megpróbáljuk elemezni a helyzetünket.
Kezdjük a végén! Mit szólnának a következő szezonban egy ilyen NB III-as csoporthoz: Cigánd SE, DVSC II, DVTK II, Hajdúszoboszló, Kisvárda II, Mezőkövesd II, Putnok, Sajóbábony, Sényő, Tállya, Tiszaújváros…
 
Jelen állás szerint ennek van realitása, ezért (is) kár keseregnünk a számunkra fájó döntésen:
„A felfüggesztett megyei I. osztályú bajnokságok nem folytatódnak, a bajnokságok elmaradt és hátralévő mérkőzéseit nem rendezik meg. A megyei I. osztályú bajnoki táblázatok jelenlegi állapota a záró táblázat, a bajnokságoknak nem lesz hivatalos végeredménye, így nem lesznek bajnokok, érmesek, végeredmény alapján feljutók és kiesők sem. A záró táblázatok első helyén álló csapatok (összesen húsz) lesznek jogosultak a 2020/21-es idényben az NB III-as bajnokságba nevezni” – áll az MLSZ közleményében.
 
A bajnokság félbeszakításáig vezettük a tabellát, az utolsó beszámított fordulóban azonban már mi – a bajt megelőzvén – elhalasztottuk az Edelény elleni hazai mérkőzésünket, mely utólag kiderült végzetesnek bizonyult az NB III-ba való feljutás szempontjából. Így az MLSZ döntésének következtében a Sajóbábony készülhet az NB III-ra.
 
De nézzük csak, hogy állunk pár nappal a döntés után. Ami biztos az MLSZ a következő bajnoki szezontól szeretné kialakítani a 4×16 csapatos NB III-at. Ez a jelen állás szerint a következőképpen néz ki.
 
NB III 2020/21 (64):
 
NB II-ből kiestek (2): Tiszakécske, Vác
 
NB III-ban bennmaradtak (35): Füzesgyarmat, Cegléd, Sényő, ESMTK, Jászberény, Tiszaújváros, Putnok, Balassagyarmat, Eger, Gyöngyös, Tállya, Érd/Szentlőrinc, Monor, Budapest Honvéd II, Iváncsa, Dunaújváros, Kozármisleny, RKSK, Dabas, Dabas-Gyón, Kecskemét, Szekszárd, Taksony, Puskás Akadémia II, III. Kerületi TVE, Lipót, Pápa, Ménfőcsanak, Komárom, Nagykanizsa, Mosonmagyaróvár, Veszprém, Bicske, BKV Előre, Sárvár
 
Megyei I. osztályból jogosultak a feljutásra (20): Jánoshalma, Pécsvárad, Körösladány, Sajóbábony, BVSC-Zugló, Szeged, Gárdony, Sopron, Monostorpályi, Lőrinci, Tiszafüred, Tatabánya, Salgótarján, Viadukt SE-Biatorbágy, Kadarkút, Nagyhalász, Majos, Vép, Balatonfüred, Olajmunkás SE Gellénháza
 
NB I-es visszakerülő/frissen induló tartalékcsapatok (10): Budafok, MTK, Ferencváros, Fehérvár, Mezőkövesd/Kisvárda/Újpest/DVSC/DVTK/Paks/Zalaegerszeg/Kaposvár
 
Jelen állás szerint azonban úgy néz ki, hogy a jelenlegi megyei listavezetők fele nem rendelkezik NB III-as licenccel, vagy nem akar a harmadosztályban elindulni.
 
A hét licenc nélküli csapaton kívül úgy hallani, hogy a Lőrinci a Tiszafüred és a Vép sem vállalja a magasabb osztályt a következő szezonban. Tisztán látni azonban csak akkor fogunk ha nyilvánosságra kerülnek a licencet kapó egyesületek nevei, illetve ha a szándéknyilatkozatok kiküldése után kiderül hány csapat vállalja hivatalosan is az NB III-at. Ezek után kerülhet egyesületünk a képbe. Mert, hogy ha az MLSZ tartja a 4×16 csapatos létszámot akkor jönnek a feltöltések. Itt minden valószínűséggel a korábbi évekhez hasonlóan, a csapatok százalékos mutatói alapján felállított sorrendet veszik figyelembe. Ebben a sorrendben a megyei második helyezettek közül – ha mindenki kapott licencet – hetedikek vagyunk. Nem túl előnyös pozíció, de a szabad helyek alapján reálisan várhatjuk a felkérést.
 
Reménykedhetünk tehát, de tények hiányában várnunk kell a következő napokra, hetekre, hogy valós esélyünk lesz-e az NB III-as tagságra.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC