nb1.hu

Cegléd: új edző és szerződéshosszabbítások

Hivatalos bejelentések.

A Cegléd közleménye az új edzőről:
 
"A csapat új vezetőedzője Mink Olivér, aki a Taksonytól érkezik a Malomtó szélre.
 
Az 51 éves szakember egy Pécs melletti faluban nőtt fel és kezdett el focizni, majd átkerült Pécsre, ahol a PVSK-ban volt labdarúgó. Játszott a Komlóban, majd az Újpestnél is, majd visszakerült Pécsre. Fiatalon, 21 évesen Ausztriába igazolt, az osztrák harmadosztályba, majd volt egy egyiptomi első osztályú kitérője közben. Később visszaigazolt Magyarországra, ahol harmadosztályú és megye I. osztályú csapatokban szerepelt.
 
Edzői pályafutását a PVSK-nál kezdte, ahol csapatával az NB III-ban szerepeltek. Onnan Kozármislenybe, majd a PMFC-hez került. A 2011/2012-es szezonban először a stáb tagjaként asszisztens edző volt, majd később vezetőedző lett az NB I-ben. A következő szezonban a Pécs szakmai igazgatójává nevezték ki, ahol az utánpótlás akadémiánál dolgozott.
 
Edzői évei egy részét is Ausztriában töltötte a harmadosztályban, de újra haza jött, a Kaposvár szakmai igazgatója lett. A kaposvári évek után Mohácsra került fél évig, majd jött a Taksonyi utolsó fél év."
 
Íme a ceglédiek bejelentése a maradókról:
 
"Az elmúlt időszak csapatkapitánya, a közönség nagy kedvence, a rutinos Markó Ádám újabb egy évet írt alá a Malomtó szélen.
 
Fiatal tehetségünk, az utánpótlás válogatott Juhász András két évvel hosszabbította meg szerződését, valamint kapusunk Mikler Dániel is újabb egy évvel kötelezte el magát hozzánk."
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC